Régen írtam már ide. Közhely volt az a post kezdőmondata, de végülis ez így van. Mondjuk inkább azt, hogy kicsit hagytam erjedni itt a dolgokat, hogy aztán finomabbak legyenek. Sokminden történt az utolsó post óta, sokminden nem változott az utolsó post óta. Ha már lámpatémával fejeztem be, kezdem megint egy lámpatémával. Egy éve még azt hittem, hogy 215 lumen és a 70-100 méteres hatótáv elég. 90-95 százalékban. A maradék 5-10% meg hát a veszteség. Ebbe bele is lehet törődni, ha nem jövünk rá, hogy viszonylag olcsón ki lehet tölteni ezt a maradék űrt, vagyis sötétséget.

ROP. Roar of the pelican.

Az ROP recept lényege: vegyél egy Maglite-ot. Vegyél hozzá egy Pelican égőt. Tedd bele az égőt a Maglite-ba, alakítsd át úgy, hogy kezelni tudja. Végeredmény: 1040 lumen 7,2 volton. Nekem ilyen kell. Jó, hogy az emberi fantázia ennyire kreatív. A dolog lényege az, hogy a Pelican gyártó "Big D" lámpájának az izzóját, ami 6 voltos, és 600 lument ad le, 7,2 volton túlvezérlik, 3500 kelvinre felizzítják, és bumm így lett a Chocapic, vagyis dupla teljesítmény. 4,4 ampér, kb. 30 watt. Elborult egy ötlet, de működik, rengetegen építettek már ROP-t. Az átalakítás meg annyiból áll, hogy a reflektort ki kell cserélni fémre, a reflektorvédő "üveget" üvegre, és megfelelő energiaforrást kell biztosítani (a sima alkalikus elemek nem bírják a terhelést).

Igazából mindig is kellett egy Maglite, főleg a 6D modell, mint amilyen a sheriffeknek is van a filmekben. Vállon hordani a lámpát egyszerűen flegma. Két legyet ütök egy csapásra, nem gyönyörű ez? A 6D platform további előnye az, hogy 6 darab D méretű, 5Ah-s akkuval 40-50 perc működési idő is elérhető 1040 lumenen. Kell ennél többet is mondani?

System requirements

16 MB RAM már elég egy termixesdoboz megnyitásához.

Bc. - előzmények

Egy bakalármunka, két gép, három kijelző.

30 nap idegeskedés, matlabozás éjjel-nappal szó szerint. A matematika csődöt mondott, 100*2 több, mint 30*7. Mindenki időben kezdjen el foglalkozni a projektjével, nagyon ajánlom.

Miért nem írtam jó ideig a blogba? Egyrészt ezért, másrészt utána jött az államvizsga (amit elsőre nem csináltam meg, másodszorra annál jobban), meg a nyár. Na de most már (remélem) máshogy lesz.

Nem a méret számít, hanem a technika

Ez bizony így van, többek közt a zseblámpáknál is. Pontosabban manapság már ez is lehetséges. Na de hogyan?...



Elég sok lámpa megfordult már a kezemben, különböző méretben, különböző teljesítménnyel. Valamikor a kilencvenes évek hajnalán kaptam meg az első lámpámat, a szocialista Csehszlovákia egyetlen D elemre működő modelljét, amit még a rendszerváltás után is gyártottak (sőt még ma is!). Jó volt, szép volt, a mai műanyagáradat mellett szinte teljesen hihetetlenül 100%-ig fém, csak hát a fényerő nem volt valami nagy vaszisztdasz. Pár évvel később jött a fordulópont, mikor már én vettem magamnak lámpát, valami olyan kellett, ami nagyon messzire világít el. Felhalmoztam pár darabot, és egyikkel sem voltam 100%-ig megelégedve. Két darab emelkedett ki a tömegből, amiket aztán használtam, az egyik egy lóbaszó méretű 4 darab D elemre működő "zseb"lámpa volt, aminek messzire kellett volna elvilágítania (milyen hülye szó...), és vízállónak kellett volna lennie. 51 lumenes égő (a sima 230 voltos 60 wattos izzó 710 lumen) Olyan 400 méterig el is világított, nem volt rossz. A vízállóságról a mobilom mesélni tudna, egyszer a lámpa gyomrában egy zokniba bugyolálva akartam úszva átvinni a Duna egyik holtágán, a világítóeszköz mobilkomp szépen beázott. Úszott egyet mobil a Dunában, és túlélte, leszámítva azt, hogy két sor a kijelzőben nem százas. A másik lámpa pedig egy apró Energizer kulcstartós darab volt, amin ha az életem függne, már hetvenhétszer halott lennék. A lóbaszó méretűt is sokszor kellett püfölni, hogy világítson, de ennek a kapcsolója olyan, hogyha a megbízhatatlanság fájna, akkor az egész világ a földön fetrengene.

Időközben rájöttem arra, hogy ez a világítsunk el minél messzebb filozófia értelmetlen, olyan, mint a minél jobban dönget a basszus, annál jobban szól a hangfal. 100 méternél messzebb nagyon ritkán kell világítani, átlagos használatnál fontosabb a megbízható működés és a használható fénysugár. Mert az jó dolog, hogy látom a fél kilóméterre lévő bokrot, de körülötte meg aztán van a nagy sötétség, és szevasz. Ugyanúgy ha ilyen lámpával közelre világítok, akkor lesz egy öklömnyi méretű extravilágos fénygolyó, ahol látni fogok, körülötte meg megint semmi.

A 2000-es években kezdtek teret hódítani a ledes megoldások, de valahogy nekem a ledek mindig valami komolytalan megoldásnak, olcsó játéknak tűntek. Ezt valószínűleg a bóvlipiacos súlyosan szar felrázós-örökkévilágítós és a "32541 LED in 1 reflector" brilliáns mérnöki megoldások miatt gondoltam. Fel-le rázni egy 15 centi hosszú lámpát, igen, FÉLREÉRTHETŐ, (lehet rajta gyakorolni, hehe) a 32541 in egy meg hát...nem szocializmusban vagyunk, hogy mi van, ezzel a tervvel átszakad a gát? Nem baj, akkor még több beton kell!
Nemrég teljesen véletlenül találtam a neten egy ledlámpákkal foglalkozó oldalt, és nem akartam elhinni, hogy egy tenyérnyi méretű 3 wattos izéből 200 lumen kijön. Innen már csak egy lépés volt flashlightreviews.com meg a candlepowerforums.com. Két lámpabuzi oldal, ami elsőre meghökkentő volt, hogy valakiknek annyi idejük van, hogy lámpákat teszteljenek. Végül rájöttem, hogy ez így nagyon is jól van, hogy vannak olyan elborult emberek, akik ilyennel foglalkoznak, mert ha valaki lámpát akar venni, komolyan, elbaszottul hasznos oldalak ezek. Ez definitív volt, általános használatra manapság csakis ledlámpát érdemes venni.

Nyáron táborba készülődtem, minden megvolt, már csak valami lámpát kellett keresni. Elővettem a lóbaszót, kinyitottam, úú bazmeg, szénnérozsdásodott a beljese, ja és benne volt a Dunában úszott 4 éves zokni. Ebben még égő sincs, ez olyan, hogy mindjárt szétesik, ebben kifolytak az elemek...Végül egy 3 D elemes lámpába (4,5 volt) beleraktam egy 5,5 voltos halogénégőt, és beleerőszakoltam 4 darab C méretű elemet. "Tuning" rulez. Na igen, de a kapcsolója bemondta az unalmast, ami miatt olyan bekapcsolós ujjtechnikákat kellett kifejlesztenem, hogy hát, na...A táborban egyik éjjel felmentünk a gímesi várba, lejöttünk, ez egy óra volt, és az elemek kimerültek. Ennyi csodálatos tapasztalat elég volt ahhoz, hogy rájöjjek - a régi durung megoldások ma, az áramkörvezérelt, lítiumelemes ledlámpák korában elavultak.



Egy olyan univerzális lámpa kellett, ami jó minőségű, megbízható, keveset fogyaszt, erősen világít, kicsi, könnyű és elérhető, és főzmostakarítkávétfőz, és 8 nyelven beszél. Túl szép lenne, ha ilyen létezne, de egy kis keresés, olvasgatás, fórumozás után végül találtam!

Fenix P3D Premium Q5

Nem hittem volna, de 16 év után végre megint fémből készült lámpát fogok a kezemben. A P3D alumíniumból készül, a felülete anódizált. Már összeszereléskor lehet érezni, hogy itt fém fémmel érintkezik, sercegnek a menetek, mikor az elemtartó hátsó kupak eléri a gumigyűrűt, a sercegős csavarás puha csúszássá változik. Egyszerűen már kézbevenni is jó érzés, fémesen hideg, meg lehet szorítani - ez nem fog szétesni. Gumigyűrű - állítólag vízálló a lámpa, néhány őrült tényleg vízberakta, levitte 30 méter mélyre, befagyasztotta, stb. Én nem búvárkodnék vele, de azt elhiszem, hogyha mondjuk véletlenül beleesik a vízbe, azt beázás nélkül megússza. A dunai úsztatást mindenképp kibírná, kár hogy nem fér bele egy mobiltelefon. És ha ez még nem elég, jár hozzá két tartalék gumigyűrű, arra az esetre, ha a régiek már elhasználódtak volna.

A reflektor fém, a felülete, ahogy a szakzsargon mondaná narancshéj mintázatú. A reflektorfedő üveg ÜVEG. Jobb az áteresztőképessége, és mivel az üveg nehezebben karcolódik, Salamon töke fényességűre lehet tisztítani. hogy a lehető legtöbb foton áradjon a nagyvilágba. A reflektor kialakításából adódóan van egy központi fényes nyaláb, ami a falon egy nagyobb, távolság szerint gyorsan szélesedő/szűkülő fény"golyó" formájában jelenik meg, és van egy a központi nyalábot körülvevő szórt fény, ami egész nagy területet világít be. Ez pont ideális közelre és közepes távolságokra - a megvilágított tárgy világos, de a körülötte lévő környezetet is lehet látni. Távolba nem lehet világítani, pont a gyorsan szélesedő nyaláb miatt. Összefoglalva az összeszerelési minőség kiváló, ha valaki még mindig kételkedne, nézze meg EZT az oldalat.

A fényforrás egy 3 wattos Cree XR-E 7090 LED chip. A névleges teljesítménye 107 lumen 350 milliampérnál. Itt kezdődnek aztán durván súlyosodni a dolgok, vagyis hogy mitől jobb egy 21. században készült ledes lámpa egy hagyományostól. A led áramkörvezérelt, vagyis a fényerő végig konstans egészen az elem teljes lemerüléséig. Ebben a Fenixben mikrokontroller végzi a munkát, kis túlzással azt lehet mondani, hogy egy processzor van a lámpában. Gondolta volna Neumann, hogy 50 év múlva már zseblámpákban is processzorok lesznek? Miért jó processzálni? A P3D-ben négy fényerő közül lehet válogatni, plusz van SOS és stroboszkóp mód. Ha bekapcsoljuk a lámpát, a legalacsonyabb módba kapcsol, ami 12 lumen. Kevésnek hangzik, de szobába elég, kintre közelre elég, sőt azt hiszem a gímesi várba is ennyi fénnyel mentünk fel, szóval mire nem elég? A legdurvább az egészben az, hogy a gyártó szerint 65 órát bírnak ki az elemek ebben a módban. Ez majdnem 3 nap. Közepes módban 53 lumen a fényerő kb. 14 órát bír az elem, full módban 120 lumen, és 5 óra elem. De ha még ez sem elég, akkor lehet felvenni a napszemüvegeket, és

- KITT, SPM fokozat.

A legmagasabb módban 215 lumen a fényerő majd' 2 órán át. Hangsúlyozom: a fényerő végig konstans. Ennél a beállításnál viszont túlmelegedhet a led, ezért csak rövid ideig szabad használni. Nem baj, mert mint már írtam, 12 lumen szinte mindenre elég, szóval ha sok fény kell, ott van a 120-as mód. Ja hogy mit tud 215 lumen? A fényereje vetekszik a 15-20 wattos asztalilámpákkal, 3 emeletes házban bevilágítja az egész lépcsőházat a földszintig, lehet fénykardozni úgy, hogy nincs köd, kifolyik az ember szeme, ha belenéz a fénybe, kint 100 méterre elvilágít, 150 méterre, ha egy épület a felület. 150 méterre úgy, hogy a reflektorkiképzés miatt eleve csak közepes távolságokra lehetne használni.

Összehasonlítás a fényerők közt. A valóságban egy kicsit fényesebb volt a szekrény.

Két legyet lehet ütni egy csapásra, retinaégető erősséggel világít és keveset fogyaszt. Így már nem is olyan zavaró, hogy drága elemek mennek bele, ha csak évente-kétévente kell cserélni őket, főleg úgy, hogy a lítiumelemek garantált élettartama 10 év, és bírják a hideget is. (az alkalikus elemek nem)


És a slusszpoén a végére: a ZSEBlámpa mérete 11,4 x 2,1 cm, elemekkel kevesebb, mint 100g a tömege. Könnyebb, mint egy tábla csoki. Mondtam én, hogy a technika a lényeg, nem a méret. :D

LHC - végünk van

Valószínűleg már mindenki hallott a nemrég elkészült LHC-ról, a világ legnagyobb részecskegyorsítójáról. Szeptember 10.-én beindítják a részecskegyorsítót. Ezt követően még el kell végezni a fókuszálómágnesek behangolását, pár műveletet, és első alkalommal az 5 teraelektronvolttal repülő protonok ütközési energiája 10 TeV lesz. Október 21.-én pedig padlógázon, 7 TeV-tal fognak a protonok száguldani.

Az interneten elég sokan az aggodalmukat fejezték ki, miszerint ez a berendezés túl veszélyes, nem látható előre, hogy mi fog történni, ha ütköznek a részecskék, fekete lyukak keletkezhetnek, időkapuk nyílnak meg, stb. Bizonyos összeesküvés-elméletek szerint az LHC egyenesen a Sátán teremtménye!


Lássuk, hogy mi történhet.


1.) Semmi.

2.) Lesz egy elbaszottul nagy robbanás, és fél Svájc eltűnik.

3.) Keletkezik egy fekete lyuk, ami nem fog elpárologni, beszippantja az egész mindenséget, és meghalunk.

4.) Megnyílik egy időkapu, amin keresztül átjönnek a zufók, vagy az angyalok. Ugye kb. 6000 évvel ezelőtt lejöttek az angyalok, mert megtetszettek nekik a földi nők, és mentek velük lefeküdni. Más összeesküvés-elméletek szerint az ufók jöttek le a Nibiru bolygóról, Nimród vezetésével, és génmanipulálták az embereket, na meg néha lefeküdtek a nőkkel. Nem szabad elfelejteni, hogy állítólag a magyar nép tőlük származik! Na szóval gyerekek átjönnek az ufók vagy az angyalok, vagy mindannyian, úgyis már erre vártak 6000 évig, aztán mennek nőzni.


Szerintem nem lesz semmi, de ha valaki nagyon úgy érzi, hogy ezek a dolgok valóban megtörténhetnek, akkor gyorsan élvezze ki az életet, mert már tizedike van. Ha nem történik semmi, akkor október 21.-ig, mert 14 TeV az 14 TeV, nem fognak szarral gurítani.

Tanuljunk meg róni!

Igen, ezt én már majdnem 3 éve így gondolom, de a gyakorlatban valahogy sosem tudtam magam rávenni a rúnák ismeretének elsajátítására. Mikor eszembe jutott, hogy milyen jó lenne megtanulni, nem volt rá időm (vizsgaidőszak), mikor volt időm, akkor meg kiment a fejemből. Egy alkalommal egy lány kezén láttam rovásírással díszített karkötőt, és ennek hatására eszembe jutott, vizsgaidőszakon kívül, hogy én már 3000 éve szeretnék róni. Végre az órajel-generálás már megvolt, a CLK folyamatosan az eszembe juttatta, hogy na most, na most.

Elkezdeni könnyű volt -

google: "rovásírás"

Na jó, 'smos'mi? Nézegessem a rúnákat, és máris tudni fogok? Egy napon eszembe jutott egy nagyszerű ötlet, amit megint egy Macintosh termék ihletett (mint ahogy a fehér hifi ötlete is az ipodtól származik). Furious kölcsönözte nekem a magyar nyelvű macintosh billentyűzetét. Nekem, aki szlovák meg cseh billentyűzeteken nőtt fel, patetikus élmény volt az a látvány, hogy "é, á, ő, ú, ö, ü, ó, ű" betűk vannak a billentyűzeten úgy, hogy melléjük semmi más karakter nem volt odaszorítva. Nem kellett sok idő, és bumm, így lett a Chocapic, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha átragasztanám rúnákra a latin betűket?


Spontán tanulás, egyszerűen és kényelmesen, csak egy kicsit modifikálni kell egy billentyűzetet. Tökéletes megoldás. Beszereztem egyet, és már jöhetett is a transzformáció. Hozzávalók:

billentyűzet
internet
google
nyomtató
papír
szalagragasztó
csavarhúzó




A neten találtam egy megfelelő forrást, a rovásírás ábécé táblába volt foglalva, az egyes kockák (nyelvjárás mindenekelőtt) pont akkorák voltak, hogy ráfértek a billentyűkre. Egy kis fotosop, és már jött is ki a nyomtatóból a friss, ropogós rúnakészlet. Kiszedtem a billentyűket a csavarhúzóval, és szalagragasztóval felragasztottam rájuk az új karaktereket. Ez nem volt annyira kellemes meló, valaki úgy fogalmazná meg, hogy "nagyon buzi munka, amit csinálsz". Szép lassan visszakerült minden a helyére, 3 kilóméter szalagragasztó elfogyott, a rovóbillentyűzet üzemkész.



Végül felkerültek a kiegészítő információk is, a rovóbillentyűzet tökéketes.

Aztán...

Az első élmény: ehh...mit is kell nyomni?

Furious barátkozik az új betűkészlettel

Bő egy napnyi használat után még gyorsabban gépelek, ha nem figyelem, hogy mit nyomok le, de ez folyamatosan kezd kiegyenlítődni. Nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás a tanulásra, mivel így az összevonást nem lehet megtanulni, de majd annak is eljön az ideje. A billentyűzetért viszont megérte, legalább durván néz ki.

Ez a post már a modifikált klaviatúrán készült.

Bc.

Íme.

No comment.

Prapraprapra Haguegag

Adva van egy brünni diák. Van egy célja. Kell neki Prágába igazolvány és bérlet a tömegközlekedésre.

Nincs ISIC kártyája. Itt a kezdő ügyintézők elhalnának, de emberünk nem riad vissza. Képébe tolnak egy kitöltendő kérvényt, amire rá kell írni az egyetem identifikációs számát. Ez kb. 10 percbe és 3 telefonálásba kerül. A papír ki van töltve, szerencsére pecsét nem kell rá, azt kiváltotta a Brünnből hozott igazolással és a két szép szemével. Igazolványkép van, személyi van, pénz van, már csak várni kell. A számítógép megmakacsolja magát. Nincs bérlet, kérem szépen ma február 29.-e van, és meghülyült a hálózat. Bérlet helyett lett egy igazolás, ami igazolja, hogy nem lehet bérletet kiállítani. Ezzel csak a segget lehet kitörölni, az ellenőröknél ilyennel nem lehet bevágódni. Telefonálás egyenesen a tömegközlekedési vállalat infocentrumába. Itt szépen elmondják, hogy csütörtök és vasárnap között lehetetlenség igazolványt kiállítani, mert cégen belüli átrendezések vannak. Péntek van. Könyörgés átmeneti bérletélt, bérletet kiváltó igazolásért, semmi. Bazmeg. Vegyen jegyet, csókolom, menjen haza, nincs itt semmi látnivaló.

Két hét múlva újra. Az egyik kasszánál nem adnak jegyet, át kell menni a metrómegálló túloldalára. A túloldalon be van zárva a kettes számú kassza ebédszünet miatt, a hármas számú nyitva van. A numéro háromban igazolványt nem állítanak ki, csak bérletet adnak. Vissza a kettes számú kasszához, várakozás.

Kinyit, ügyintéz, végre megvan a hőn áhított kincs.
És a mese vége: menőzés a többi brünni előtt, súlyos pénzspórolás és komfortnövekedés.

Olaszország

A húsvéti ünnepekkor hétvégén kiruccantam néhány napra Olaszországba nővér/(leendő?)sógor-rokonlátogatás miatt. Kb. 15 óra volt az utazás. Ausztrián keresztül vezetett az út, megálltunk Salzburgban és Innsbruckban is. Nem sokkal Innsbruck után beiktatott a buszsofőr egy kötelező szünetet már az olasz részen. Kiszálltam a buszból, hó mindenhol, ugye az Alpokban voltunk, és hétágra sütött a nap. Március vége felé már a könyökén jön ki mindenkinek a hó, de ott, a hegyekben nem zavart, pont hogy kellett is ez oda. Életemben először foghattam alpesi havat. Tizenegy utánra érkeztem Veronába, meleg volt, gondoltam is, hogy épp a legjobb pillanatban menekültem el Brünnből, ahol 0 fokok meg havazások voltak.

Veronából már autóval vittek a nővéremék Ostigliába, ahol laktak. Az első pár dolog, ami azonnal feltűnt, az a jó minőségű út, és a nagy házak hálózata szerte az út mellett a mezőkön. Olaszországban, mivel más rezsim volt, az állam nem vette el az emberektől a földeket, épp ezért az ottani lakosok művelik meg. Úgy lehet a látványt elképzelni, hogy áll nem messze az úttól egy nagy ház, udvarral, raktárral, garázzsal, és körülötte pedig többtíz hektárnyi föld. A házak úgy néznek ki, mint a filmekben, nagyok, téglatest alakúak, sok kicsi ablak zsalugáterrel, régimódi félkör alakú cserép a tetőn. Az egészből árad a családias légkör, ami igaz is, egy ilyen házban általában több generáció szokott lakni. A földeket máshogy öntözik, a területet csatornák hálózzák be. Ezeket a csatornákat feltöltik vízzel, és így árasztják el földet.

Ostiglia egy kisebb település, kb. 5-6000 lakossal (ha nem tévedek), de ránézésre úgy néz ki, mint egy kisváros. Az utcák rendezettek, a főutak szélesek, egy rakás üzlet van mindenfelé, két hipermarket, rendőrség, csendőrség, stb. Rengeteg pénz van Észak-Olaszországban, ami aztán meg is látszik mindenfelé. A szomszédos településen, aminek szintén csak párezer a lakossága, olyan a közmegvilágítás a fő utcán, hogy beszarás. Az utakat nem közvetlenül világítja meg a lámpa, hanem egy reflektor megvilágítja a felette lévő tükröt, ami aztán mint egy diffúzor szétszórja a fényt az útra. (elnézést a kitérő témáért, szakmai ártalom) Mindenhol gyár van. Munkanélküliségről szerintem nem is lehet beszélni, mert az, aki a tanyákon lakik, az földet művel, aki meg bent lakik, az vagy gyárban dolgozik, vagy valamilyen szolgáltatásban.

Mindjárt szombaton megnéztünk Mantovát. Útközben Mantova felé megint megfigyeltem valamit: rengeteg a villamos vezeték. Nem valami érdekfeszítő információ, de nekem feltűnt. Mantova egy nagyon szép város, tele van történelmi épületekkel. A település érdekessége, hogy északról 3 tó veszi körül, és innen csak három hídon közelíthető meg. Egyszer történt az, hogy ostromolták a várost, és mikor be akarták venni, az ellenséges katonák beleestek a vízbe, mert nem láttak a ködtől. Bent a városban mindenfelé emberek mászkáltak, az olaszok nagyon szeretnek sétálni. Voltunk a bazilikában is, a látvány lenyűgöző volt, nem győztünk hüledezni a nővéremmel a méretektől. Az egyik történelmi építmény mellett állt egy érdekes tábla, amin az épületet megvilágító lámpákról olvashattunk. Megtudtam, hogy fémhalogénlámpákat használnak, amiknek 3000 kelvin a színhőmérsékletük és több, mint 90 a színvisszaadási indexük. Hát igen, úgy látszik a mantovaiak az elvetemült világítástechnikus turistákra is gondoltak, hadd élvezkedjenek ha meglátják a táblát.

Az olasz pizza és a fagyi megkóstolása kihagyhatatlan dolog volt. A pizza az egy más dimenzió ahhoz képest, mint ami itt van, ahol ettem, ott fatüzelésű kemencében sütötték. Igaz, drágább is volt valamivel az itteni pizzákhoz képest, de az ízért megérte, ráadásul 7-8 euro egy olasznak nem nagy tétel. Detail: Olaszországban nincs hawaii pizza. Ananászt nem tesznek a pizzára, ugyanúgy kukoricát se. Ketchupot meg hiába kérünk, azt sem fogunk kapni a pizzához. A fagyit össze se lehet hasonlítani az ittenivel, olyan, mintha fagyott pudingot ennénk. A citromos fagyiban jég helyett valódi citromdarabkákat lehet rágni, a pisztáciás fagyit darált pisztáciából készítik, nem pedig darált E-kből.

Olaszországban külön működik a rendőrség és a csendőrség. Az utóbbiak, ahogy láttam, elég jól felszereltek, egyszer egy kávézóból kijövő csendőrnél géppisztolyt láttam. Gondolom nem nagyon szaroznak, ha valahol rendet kell tenni. Az emberek tiszteletben tartják a rendőröket és csendőröket, meg úgy általában szeretik a rendet. Graffitit csak elvétve láttam a falakon, otthon szinte nincs épület, amin ne lenne legalább egy. Mindenki tisztességesen dolgozik, szorgalmas, a lazsáló olasz sztereotípia itt nem igaz, azok a dél-olaszok. Az utcán nincs szemét, ki lehet teregetni, nem kell félni attól, hogy ellopják, letépik a ruhákat, az emberek megbecsülik a másik dolgait. Ami még nagyon tetszett az a hazai termékek támogatása, ha valamiből van olasz, akkor a népek azt fogják venni, még ha drágább is. Volt egy érdekes település, ami tulajdonképpen egy nagy bútorüzlet volt, az összes házban bútort árultak. Az ottani lakosoknak a bútorkészítés családi foglalkozás, a környék meg eltartotta őket. A településeken este se áll meg az élet, sőt inkább akkor indul be, az utcák megtelnek, a kávézókban annyi ember tolong, mint pl. Csehországban egy jobb sörözőben. Itt szeretnek szórakozni, utcákon sétálni. Ami viszont egy kicsit nyugtalanított, az az, hogy az emberek egy mintha egy kicsit földhözragadtak lennének. Gondolok arra, hogy pl. kitalálom azt, hogy holnap megyek egy négynapos zenefesztiválra, vagy kitalálom, hogy jövő héten lemegyek autóval a tengerpartra vagy akár kitalálom, hogy na most fogom magam, és ki megyek a Pó folyó mellé fényképezni. Ezt a szabadságot valahogy nem láttam, de az is lehet, hogy nem a megfelelő emberekkel találkoztam. Van viszont egy tulajdonsága az ottani közösségnek, amiről sokan vehetnének példát, konkrétan a tartózkodás az idegenektől. Amíg valaki nem dolgozik normális munkahelyen, és nem él tisztességesen, addig kinézik, és utálják. Elég sok problémát okoznak arrafelé a románok, marokkóiak, ukránok, sok a prostituált, lopás, nem dolgozás. Ha valami gebasz van, és külföldi csinálta, azt elég hamar megtudják az emberek, és nyíltan ki is mondják, hogy milyen nemzetiségű volt az elkövető.

Az időjárás aztán végig szar volt, mialatt ott voltam, 10 fok alatt volt a hőmérséklet, a nap se sütött. Na ennyit a Brünnből menekülésről. Utolsó nap fordult jobbára az idő, pont mikor már utaztam haza. Köd nem volt végig, pedig állítólag olyan sűrű szokott lenni, hogy 1-2 méternél messzebb nem lehet ellátni. Ezért néhol speciális jelzések vannak az úton, egy településen meg az útkereszteződéseket úgy jelzik, hogy ott narancssárgán világító lámpa van (nátriumlámpa), mindenhol máshol kékesfehéren (fémhalogén). Nem egy útmelléki tanyánál láttam, hogy a házhoz vezető út a főútról lekanyarodó része mellettegy lámpa állt, ami éjjel világított. Valószínűleg azért, hogy nagy ködben is haza tudjanak találni az ott lakók.

Kedden este nyolckor aztán elindult vissza Brünn felé a busz. Kicsit amolyan se füle, se farka kirándulás volt ez, eleget láttam, de keveset is. 4 nap alatt bejártam Ostigliát, meg a környéket úgy-ahogy, de az embereket nem ismertem meg. Nem tudom, hogy emiatt van-e az, hogy egy kicsit földhözragadtnak hiszem őket, vagy csak hiányzott az a pár ember, akik ezt cáfolták volna, mindenesetre meglátogatnék egy olasz nagyvárost is.

Már ezer éve meg kellett volna írnom ezt a blogbejegyzést, de valamilyen oknál fogva mindig nem jött össze.
Mostanáig.
Íme:

Itteni, milyezittes blogomon kívül már a blog.3516.sk-ra is írok hifitémában, mint társsezrző. Csak tessék, jöjjenek a népek a blogra, mindenki üdvözölve van.

EIZO S1731 - méghogy az LCD-k szarok?

Már régóta tudom, ahogy egy sör nem sör, úgy egy kijelző nem kijelző. A régi monitor viszont egyre rosszabb állapotba került, 1-2 hónapja már tekerni kellett a trafóján is, hogy elfogadható fényereje legyen értelmes kontraszt mellett. Eljött a csere ideje. Az eredeti ötlet az lett volna, hogy az otthoni CRT monitort lecserélem valami LCD-re, és elhozom, mert csak a hagyományos katódsugárcsöves technikában bíztam, de végül különböző okok miatt mégis az LCD-k mellett kötöttem ki.

Viszont ha már lúd, akkor legyen kövér, a kiszemelt modell egy EIZO S1731SE volt. 17 coll, S-PVA képernyő, beépített hangszórók, DVI és VGA bemenet, Ez-Up állvány. Prágában vettem meg, valamivel drágábban, mint az online PC boltokban, mert azokkal csak a szopás van. Ott van minden áru az adatbázisban, de kétmillió termékből kétezret árulnak, a többit csak őrületesen hosszú házhozszállítási idővel lehet megszerezni, amihez nekem nem volt türelmem. Egy kis probléma csúszott aztán a dologba, rossz volt a monitor*, bajok voltak a háttérvilágítással, ami miatt januárban visszavittem a szervizbe. Megjavították, azóta semmi gond.

A legjobb helyeken is előfordul, hogy hibás terméket adnak el, de hát ez van. Nem kell annyira parázni, az Eizo 5 év vagy 30000 óra garanciát ad az összes monitorra (a panelre és a háttérvilágításra 3-3 évet). Nem szarral gurítanak a japók, múltkor belenéztem a rácson keresztül a belsőségbe, hogy milyen alkatrészekből áll, és nagy meglepődésemre mindenhol Nichicon kondenzátorok vannak, ami olyan, mintha Tokajit használnánk minden boros étel elkészítéséhez. A tudomány viszont megáll a kábeleknél. Ahhoz képest, hogy ez egy Eizo, a VGA kábel gyalázatos, a csotrogány Optiview kábeljével kellett rákötnöm a notebookra, mert sehogyse tudtam beállítani a képet, bár erről a grafikus chip rossz kimenetje is tehet.


Minden monitor üzembehelyezése a kicsomagolással kezdődik. Annak, aki először találkozik Ez-Up-os Eizoval, rémálom eme művelet. Az állványt egy tépőzáros szalag tartja össze, amit ha levegőben leveszünk, csúnyán lezuhan állvány talpa, amitől el is törhet. Személyes tapasztalat, leszámítva az eltörést. Mindenkinek volt gyerekkorában színes, kemény lapos mesekönybe, amit szét lehetett hajtani, és hörcsögfuttatót építeni belőle. Ugyanilyen az Ez-Up állvány is, csak nem tizenkét, hanem két részbő plusz egy talpból áll. A képet nézegetve nekem egyből valami sci-fi filmbeli ugrórobot jut eszembe. A monitort jóformán függőlegesből vízszintesbe tudjuk hajtogani, és a a második résszel fel tudjuk emelni az asztalról egészen elképesztő magasságokba is. A gigantikus talp meg stabilan tartja az egész kócerájt, nincs semmi részeges billegés, ha egy pofont kap a bedilizett felhasználótól - 5 informatikusból 4 ezt ajánlja a stresszes embereknek. Szóval ha Józsi odacsap, el nem dől, de a panel elmozdul - 90 fokkal elfordítható, ez a Pivot funkció. Ha a videokártya támogatja ezt a funkciót, vagyis a képet el tudja fordítani 90 fokkal, akkor ez maga a mennyország. Netezni, PDF-et nézegetni, szöveget írni, winamp playlistet kezelni így sokkal effektívebb. Hátul vannak egy kis instalációs gondok, a kábelek szorosan egymás mellett vannak, ami miatt nehéz a csatlakoztatás, de ez legyen a legnagyobb baj, úgyse kötözgeti naponta a kábeleket az ember.


Kezelni a monitort már jobb, a képernyős menüben hamar ki lehet igazodni, igaz nem sok beállítás van, pl kontrasztot (egy Eizoban!) nem lehet állítani. Azért látszik, hogy a japánok beleszivárogtattak egy kis perverziót a monitorba - a bekapcsolás-indikátor kikapcsolható, ami filmnézéskor jó, nem égeti ki az ember szemét a világító kék LED. Ez külön dícséretet érdemel. Van a monitoron automata fényérzékelő, ami a külső fényerő alapján állítja be a háttérvilágítás erősségét. Kicsit béna meg határozatlankodik, de hasznos, és ha egyszer be van lőve pontosan, akkor elég jól működik. Gépről is lehet vezérelni a monitort USB-n keresztül. Ugyanazt lehet csinálni, mint a képernyős menüben, plusz el lehet tárolni beállításokat, gyors órajel és fázisállítást lehet végezni na meg beállítani a bekapcsoló/kikapcsoló időzítőt. Az utóbbi funkcióval el lehet játszadozni, ugyanis be lehet állítani, hogy 5 perccel a kikapcsolás előtt hanggal figyelmeztessen, ami lehet mp3 is. Elég morbid, mikor hirtelen elkezd zenélgetni a számítógép, mert már csak 5 perc van hátra a monitor életéből. Ajánlott valami teátrális, haláltémás számot beállítani, mindenki képzelje oda a maga verzióját.

A beépített hangszórók hangja semmi extra, basszus nuku, hangminőségre a notebook hangszóróival vetekszik. A hangszórók erősítője viszont érzékeny, a notebookból elég sok zaj szivárog be, ami miatt ciripelnek a hangszórók, főleg a fülhallgató, ha rá van kötve nagy hangerőn.


Nos maga a kép. Az egész képernyő egyformán fekete. Semmi világosabb sarkak meg szélek, igaz, ezt ma már minden LCD-től el lehet várni. Amit nem lehet elvárni, az a fekete mélysége, ennél a monitornál meg egyenesen brutális. Az 1500:1-hez NATÍV (nem dinamikus!) kontraszt nem hülyeség, a fekete az fekete, nem sötétszürke. Meg lehet nézni a képet, kérem szépen, ennyit látott a kamera, mikor sötétben lefényképeztem a monitort. Az apró fehér pötty a bekapcsolás-indikátor, csak az orientáció kedvéért. Nem tudom, hogy hová fajul már el manapság a fényerő-fetisizmus a gyártóknál, ennél a monitornál 280 cd/m a maximum, ami már sok is. Általában 14-25% között használom, 50%-ot képeditáláskor rakok be, padlógázon hajtani meg csak szökőévente szoktam ünnepnapokon. Lehet állítani a színhőmérsékletet is, 5000, 6500 és 9300 kelvin közt lehet választani. Hasznos dolog, nappal kikapcsolom ezt a funkciót, fehér a kép, de este alacsony fényerőnél nagyon jól jön az 5000 kelvines melegfehér, nyugtatja a szemet, és passzol is az asztalilámpa fényéhez.

Betekintési szögek, válaszidő, színek. Még mikor megvettem a monitort, mindjárt másnap átvittem egy haverhoz összehasonlítani az ő monitorjával. Nem nagyon értette meg, hogy miért dobtam ki annyi pénzt monitorra, mikor feleannyiért is lehetett kapni. Szóval csináltunk egy TN-es LG (típusát nem tudom) és egy (defektes)* S-PVA-s Eizo tesztet. A körülmények szinte azonosak voltak, mind a kettő DVI-re volt rákötve, amin ugyanaz a kép ment, a színhőmérséklet talán egyforma volt, a fényerő talán nem, már nem tudom. Először jöttek a szintetikus tesztek. Kontrasztban nem volt akkora különbség, egész jó volt a haver LG-je is. Lehet, hogy ez a más fényerő és a defektes Eizo miatt volt, de lehet, hogy nem, ennyire jók a mai TN-es panelek.
A betekintési szögeknél viszont egyértelműen az Eizo volt a jobb, a színek még extrém szögeknél se voltak abnormálisak, minden irányban. (a képen az Eizo van) Az LG-n egy bizonyos szög után elsárgult a fehér, megint egy bizonyos szög után a színek abszolút másak lettek, a kép felismerhetetlenségig megváltozott.
Az LG-re 4 ms-os válaszidőt adtak meg, az enyémre 16 ms-ot, és 8-at a középtónusokban az overdrive-nak köszönhetően, ami ezenkívül a képfeldolgozást is gyorsítja. Szintetikus tesztnél (mozgó fehér kocka) az Eizonál volt egy kis utánhúzás, az LG-nél szinte semmi. Játékokat is próbáltunk, az LG még mindig gyorsabb, de csak egy picivel. Elenyésző volt a különbség a két monitor között, kb. ugyanazt tudták.

Na és végül jöjjön a legérdekesebb dolog, ami miatt tulajdonképpen Eizo után sírtam, a színek. Jó brünniesen mondva az LG "úplne mimo" (magyarra fordítva kb.: abszolút máshol van) volt a színügyekben. 6 bit az 6 bit**, a 16 millió színre cselezés se ér sokat. Másnap én úgy fogalmaztam meg furiousnak, hogy szénnéalázás történt, amihez ő hozzátette, hogy aztán a hamvait is lehugyozta. Mind a két monitor külön kategória, lehetett várni, hogy ez lesz a vége, nem lehet őket összehasonlítani. Értelmesebb az Eizo képét a valósággal szembeállítani. Még nincs ott, mint egy CRT, de közel van, az S-PVA panel mellett a 10 bites gammakorrekció is besegít.

Az életben először, pont az Eizon vettem észre, hogy a windowsos ablakok fent, ahol van a menü meg a gombok, balról jobbra sötétülnek, és a mappaablakokban, ahol baloldalt ugye van a menü, hogy részletek, egyéb helyek (nem tudom, hogy jól írom-e nincs magyar windowsom), meg mappaműveletek, ott fentről lefelé sötétül a kék háttér. Ez egy vészesen geek felfedezés, de ettől függetlenül revolúciós. Ki vette még észre ugyanezt?
A fényképeken a hibákat kíméletlenül megmutatja, őrületes a különbség egy filmről scannelt kép és egy olcsóbb digitális géppel készült kép közt. Míg az előzővel semmi gond, addig a másikon ordít a zaj, furcsák a színek, homályos, vlee, phuj, stb. Ha egy fényképet nézek ezen a monitoron, elhiszem, hogy a rajta lévő ember, tárgy, táj, akármi tényleg úgy néz ki, ahogy. A notebook kijelzőjénél, ami TN, és a szarabbik fajtából, mindig hozzá kell képzelni a valóságfaktort.
Emlékszem arra, mikor furioussal megnéztük a The Wall filmet az Eizo-n, és hüledeztünk meg órákig nem tértünk magunkhoz a látványtól. Ezen a héten nézegettem az egyik cseh vasúttal foglalkozó netoldal fényképgalériáját, az egyik képen délutáni napsütötte táj, egy hídon áthaladó vonat. Nézem, és elképzelem, hogy ott vagyok, aznap esett az eső, hideg szél fúj, tiszta, friss a levegő, és a felhők mögül kibújó nap megvilágítja a vonatot. Még egy kép, egy szál motorvonat a semmi közepén, furcsa színek a képen, és megint beindult a fantáziám: éppen befelhősödött, fúj a szél, nemsokára tombolni fog, az ég felhős, vészesen sötét lett mindenhol, vihar közeleg. Ez a monitor tudja azt, amit kell tudni: nem csak a puszta képet közvetíti, hanem annál többet is, a mondanivalót, érzéseket. Kész, ennyi, azt hiszem nem is érdemes többet írni.


Végszó: igen, viszonylag drága volt. Amennyibe került, azon a pénzen két low-end 17-es monitort lehetett volna venni. Viszont hiába van két monitorom, ha szar a képük, ketten együtt se fognak csodát csinálni. 5 év garanciát máshol nem igazán adnak, mint ahogy ennyire flexibilis állványt se. Lehetne azt is mondani, hogy miért nem CRT-t használok, ha már annyira színmániás vagyok, de az a gond, hogy a CRT-nél hosszabb használatnál nagyon fárad a szemem, az LCD ilyen téren messzemenően jobb, és azért jó lenne adni az egészségre is. A monitor egy jobb videokártyáért, és egy DVI kimenetért ordít. A notebook VGA kimenetje gyalázatos, színtorzulás, kontraszttorzulás, életlenség (otthon a DVI-in pengeéles volt), frekvenciacsúszás, amitől vízszintes csíkok jelennek meg a képen, egyszóval hányás, és a Pivotot se támogatja. Januárban, mikor a szervizben volt, a szerelő állítólag hardveresen bekalibrálta a monitort, kíváncsi lennék, hogy most egy jó DVI kimeneten milyen színeket produkálna, és mennyire térne el egy hagyományos monitortól.
Azt hiszem ez az LCD meggyőzött arról, hogy összevetve van olyan jó, sőt jobb is, mint egy hagyományos monitor.

**adalék: a TN paneles LCD-k mind 6 bitesek, vagyis csak 262144 színt tudnak megjeleníteni. 16 milliót csak cselezéssel érnek el: az adott pixel két különböző szín között villog, amivel egy köztes szín hatását kelti. Ezért van az a népi rigmus, hogy "az LCD-knek szar a képük". A legtöbb eladott LCD TN paneles. A xVA panelek (MVA, PVA, S-PVA) és az IPS (IPS, S-IPS, AS-IPS) mind 8 bitesek. Az xVA-knak rendkívül jó a kontrasztarányuk, élettelibbek a színek. Színügyileg a csúcs az IPS, a legmodernebb AS-IPS panelek jó vezérlőelektronikával még a legjobb CRT-knél is tökéletesebb képet adnak.

Fényncsővilágítás - egy kicsit másképp

Az utóbbi időben újra rámtört a fénymánia, amit még anno egy véletlen helyzet okozott. A koleszszobában a konyhában elszálltak a fénycsövek a lámpában, és gondoltam, hogy az alkalmat kihasználva a szobában is kicseréltetem az egy nem működő csövet a négy közül, plusz a másik lámpában kettőt, hogy minél több fény árassza el a szobát. Ki is cserélte a szerelő, viszont ennek örömére elkezdett búgni a fojtótekercs az előtétben. Újra szerelőhívás, viszont a fojtótekercs cseréből nem lett semmi, komplett kicserélték mind a két lámpát. Folyt is első este a szemünk, annyira erősen világítottak. Teltek a napok, és egyre jobban kezdett zavarni a fényük, végül kitaláltam, hogy kicserélem a csöveket. Internetre fel, utánakerestem lámpásüzleteknek, és akkor értettem meg mindent.

Amit a szobánkban raktak bele a lámpába, az a lehető legolcsóbb típus volt, Osram L58W 640. Na de mi lehetett az a 640 a végén? Rájöttem erre is: az első szám a színvisszaadási indexet jelöli, a másik meg a színhőmérsékletet.

---

Színhőmérséklet: a fekete test adott hőmérsékletéhez hozzárendelt szín. Különböző hőmérsékleten különböző a fény spektruma, alacsonyabb hőmérskéleten a piros fényből van több, magasabb hőmérsékleten pedig a kékből. Kb. 1000 kelvinen az adott tárgy fénye piros-narancssárga (pl. izzó vas), növekedő színhőmérsékletnél ez átmegy sárgába, aztán fehérbe, nagyon magas színhőmérsékletetknél meg kékesbe. A Nap felszíni hőmérséklete 5400 kelvin, vagyis 5400 kelvin a színhőmérséklete. A nappali fény átlagos színhőmérséklete (ebbe beletartozik a napsütés, felhős égbolt, reggel, dél, este, stb.) egyes források szerint körülbelül 6500 kelvin, más adatok szerint körülbelül 5000 kelvin (Csehországban állítólag 5183K). Valószínűleg ez az adat függ a földrajzi helytől is.

Színvisszaadási index: egy érték, mely megadja az adott fényforrás által megvilágított referenciaszínek mennyire térnek el egy referenciasugárzóval megvilágított színektől. A referencia egy gázzal töltött wolframszálas izzó, a magasabb színhőmérsékleteket speciális filterekkel érik el. A legmagasabb érték 100, ez a fekete test sugárzásának felel meg.

---

Mindjárt le is esett, hogy a szemfolyatás nem az extrém fényerő miatt volt, hanem a rossz színvisszaadási index miatt - hibásak voltak a színek. Végigböngésztem egy üzlet online katalógusát, volt ott mindenféle, amit nem szégyell az ember elképzelni. Egy kis hezitálás után döntöttem: ha már tökéletes fényforrást akarok, és legyen ragyogás a szobában, akkor csakis 954-est. 90 feletti színvisszaadás, 5400K, a szobába hozzuk a Napot. Végül mégsem ezt vettem meg, lebeszélt az eladó, és lett belőle 930-as.

A tények.
Az a gond, hogy a legtöbb helyre pont ezeket a legolcsóbb hányadékokat teszik, amik alapján jogosan gondolja azt az ember, hogy a fénycsőnek totál szar fénye van. Ezeknek a fényforrásoknak nagyon rossz a fényspektrumuk, szemben a hagyományos égőékkel, amik tulajdonképpen termális fényforrások (fekete test sugárzása), és a spektrumuk végig összefüggő, kiugrások-dombok nélkül. Emellett a 4000 kelvines színhőmérséklet, ami az a mindenki által ismert fehér neonfény az alacsony színvisszaadási indexszel és az 50 hertzes villogással párosítva irritálhat egyeseket. Szobai használata nem ajánlott.
Szerencsére jobb helyeken már gondolnak az ésszerű megvilágításra is, és kompromisszumot kötnek a pénz és a fényminőség közt. Ilyen helyeken 8XX-es csöveket használnak. Létezik 2700 kelvintől kezdve 3000, 3700, 4000, 6500 és 8000 kelvines is. Tisztességes a fényük, 85-ös színvisszaadási index, akár szobákban is lehet használni. A fényáramuk az összes kategória közül a legnagyobb, elérheti a 100 lumen/W-ot is, az élettartamuk akár 20000 óra is lehet. Érdekesség, hogy a 6500-as modell jobban visszaadja a Nap fényét, mint egy hagyományos égő. A neonvillogás és a fojtótekercs-búgás kiküszöbölhető elektronikus előtétekkel, amik több tíz kilohertzen működnek, ráadásul az élete végén járó fénycső ilyen előtéttel nem fog villogós haláltusát eljátszani, hanem az előtét lekapcsolja.
Kritikus helyeken, ahol szükséges a pontos színvisszaadás, a legmagasabb 9-es kategóriát használják. Sajnos ezek a modellek nagyságrendekkel drágábbak, hatékonyságuk a 6-osok szintjén van, és a fényerővesztés is gyorsabb a 8-asokénál. Ezt kompenzálja a minőségi fényük, a fényspektrum egész jó, a színvisszaadási index 91-93. Léteznek 3000, 4000, 5000 - 5400 (nappali fény) és 6500 kelvines modellek. Kórházakban, galériákban, ruha/virágüzletekben ajánlott a használatuk, vagy akár grafikai stúdiókban is. Szintén használhatóak elektronikus előtétekkel, sőt ajánlott is.
A valamit magukra adó grafikai stúdióknak készülnek speciális modellek 5300-as vagy 6500K-es színnel és 98-as színvisszaadási indexszel, ami már szinte maga a napfény. A spektrum összefüggő, 3-4 kompenzált kiugrással.

A személyes tapasztalatok.
640-es modellt szobában használni mazochizmus, ilyennel büntetni lehet. Ezek ipari célokra készültek, raktárak, folyosók, garázsok, meg egyéb hasonló helyek megvilágítására valóak. Igaz, hogy elméletileg a szobában már használhatóak a 8-as modellek, de szerintem gyakorlatilag még mindig nem. A kompakt fénycsövek általában 827-esek, vagyis kb. nyolcvanvalamennyi az index, és 2700 kelvin a színhőmérséklet, ami pont a hagyományos égőé, de mindenki észrevette már, hogy olyan a bőre színe ilyen égő fénye alatt, mintha sárgaságot kapott volna. A 6500 kelvines modellek tényleg közelebb állnak a napfényhez, mint a hagyományos égők, de ez a fény a Napéhoz képest eléggé mű. Az élet a 9-es modelleknél kezdődik. Ezekre mondom azt, hogy igen, ezt talán már be lehet vállalni. A 930-as fénye azért még elmarad egy halogénégőétől, de viszonylag kellemes, nincs semmi abnormális színeltolódás. Nemrég viszont a téli fényhiány miatt lecseréltem a 930-ast speciális 965-ösre (Osram Biolux). Hideg nappali fénye van, és egy kis UV A-t is kiereszt. Az előrelépés a 865-öshöz képest nagy, nappal olyan, mintha nem lámpa lenne a plafonon, hanem tetőablak, a színek nagyon jók.

A dolgok, amiket nem árt tudni.
A hagyományos égők a meleg fényükkel (normál 2700K, halogén 2900K) és a 100-as színvisszaadási indexükkel nyugalmat és komfortérzetet keltenek, egyszerű kezelni, ezért szereti mindenki használni őket (az olcsóság mellett). Ideális otthoni használatra, olyan helyekre, ahol az ember úgymondván csak van, pl. hálószoba, nappali, előszoba, fürdőszoba. Ilyen alacsony színhőmérsékletnél viszont nem szabad eltúlozni a fényerőt, főleg fénycsöveknél. A 930-assal is ez volt a baj, a koleszszobában vegetálásra már túl erős volt, munkára/tanulásra meg túl sárga fényű, mert: a komfortérzet meg a nyugalom viszont átcsaphat álmosságba olyan helyen, ahol dolgozik az ember. Munkahelyekre, konferenciatermekbe, műhelybe, stb. kell a magasabb színhőmérséklet, ami felpörget, növeli a koncetrációt. Ezt már csak fénycsövekkel lehet elérni, én a 9-es szériát ajánlom, törekedjünk a minél jobb színvisszaadásra. A színhőmérsékletet megint nem lehet eltúlozni, 6500 kelvin néha már sok lehet, főleg este, ha nem elég a fényáram. Minél magasabb a színhőmérséklet, annál több fény kell, hogy természetesnek tűnjön. Most ez van a 965-össel is. Csak nappal világíthat, este nyolc-kilenc óra után ki kell kapcsolni, mert kékes a fénye. A koncentrációnövelés viszont megvan, nappal meg kifejezetten jó ülni a fénye alatt. Szintén nem árt tudni, hogy attól függetlenül, hogy a fénycsövek bizonyos esetekben jobban visszaadják a nap fényét, mint a hagyományos égők, ez nem mindig jó. Figyelembe kell venni az emberi test fiziológiai folyamatit is, olyan helyeken, ahol nappal kevés fény jut be, ideális a magas színhőmérsékletű fényforrás, ugyanakkor esti világításnál nem jó, ha déli fény világítja meg a szobát.
Mindennapi használatra a hagyományos égő a megfelelőbb, viszont ha speciális igényei vannak az embernek, meg az energetikai szempotokat is figyelembe vesszük, akkor arra csakis a fénycső a jó.

Végezetül.
Mivel nemsokára már elég fény lesz kint, és este nem akarok kékességben lenni, kicserélem (igen, megint), méghozzá grafikusra. Túlzásnak meg értelmetlennek tűnhet, de a mostani helyzetben szerintem ez a legjobb választás. A szoba kivilágításra az asztalilámpa kevés, meg nem is jó minden helyzetben (ezek a már említett "speciális igények", pl. intenzív tanulásnál segít a fénycső, napfény visszaadása, színmánia), ezért sokszor bekapcsolom a neonokat. Ha már muszáj, akkor legyen a lehető legtökéletesebb a fényük, és adott helyzetben tényleg segítsenek koncentrálni, ilyen kritériumok mellett pedig a grafikus neonok a legmegfelelőbbek. Már csak az előtétet kellene kicserélni elektronikusra.

Defragmentálás

Még decemberben megleptem magam egy EIZO S1731-es monitorral, viszont mindjárt az első bekapcsolásnál látszódott, hogy nincs minden rendben. A fényerő nem volt mindenhol egyforma a képernyőn, középett volt két függőleges sötétebb csík. Reklamálni csak ezen a héten volt időm, fel is hívtam a szervizt, hogy gond van. Ideje volt már megkeresni a számlát a vásárlásról, mert hát ugye anélkül nincs garancia, de mit ad Isten, nincs meg. Elkezdtem keresni, a fél szekrényt kirámoltam, de nem találtam meg. Leültem a számítógép elé ICQ-zni egy kicsit, és hoppá, megláttam a papirokat. Az asztalon voltak félig az erősítő alá becsúszva.
A szobában viszont maradt a rendetlenség, gondoltam, hogy akkor már belezzük ki az egész szekrényt, és végre csináljunk ott is rendet. 2006-ban nyáron kifestették a szobát, ezért el kellett rakodni a szobában. Lusta voltam, és szortírozás nélkül mindent csak úgy bevágtam a szekrénybe. Azóta nem változott semmi, szóval az entrópia csak nőtt, és nőtt. A labormérésekől készített jegyzőkönyvek atomjaira hullottak szét, különböző tantárgyak különböző helyen, különböző mérések különböző helyen, de sokszor még egy jegyzőkönv összes papírja is különböző helyen volt, na meg a füzetek. Szóval eljött az alkalom, hogy ezen változtassunk. Végül kiszedtem mindent a szekrényből. Akkora káosz és rendetlenség lett a szobában, mintha felrobbant volna a szekrény.

Nemcsak az a terület nézett ki így, ami belefért a kamera látószögébe, hanem az egész szoba. Még a legelképzelhetetlenebb helyeken is papirok, füzetek voltak. Nem tudtam felfogni, hogy hogyan férhetett el ennyi minden akkorka bútorban, mintha háromszor akkora lenne a belseje. Elkezdődött a nagy defragmentáció. Természetesen mint minden nagytakarításnál, előkerültek rég elfelejtett tárgyak, mint pl. Kinder tojásos meg gabonapehelyből kiszedett játékok. Nem akartam őket kidobni, mert ezzel csak növelném a műanyagkoncetrációt a szeméttelepeken, és én környezetvédő vagyok (igen, közben meg kétmillió wattnyi lámpa világít a szobában, két képernyő megy a számítógéphez, stb.). Helyette inkább különböző helyekre raktam őket a szobában. Íme:


Ha már így feltuningoltam a szobát, ihletet kaptam a plafonon lévő Diákhálózatos zászló moddolására is.



(A zászló akusztikai célból lett a plafonra rakva. A szobában sok a csupasz fal, ami rontja a hangzást a zenehallgatásnál - bebúg a szoba, ilyen elemmel ezt kompenzálni lehet. A zászló eredete ismeretlen, talán 2006-ban nyáron került ide, de az is lehet, hogy úgy teleportálódott a szobába. Állítólag egyetlen egy ilyen létezik az egész világon.)

A Diákhálózat logója egy d és h betűvel fúzionált ház tetővel, kéménnyel és két lelógó villanykörtével. Gondoltam, hogy akkor már miért ne rendes égők lógjanak le? Bal oldalra felgányoltam egy kiégett hagyományos izzót, jobb oldalra meg mást nem találtam, felraktam egy szétdurrant halogénégőt. A halogénégőt, mivel jóval nehezebb, mint a hagyományos, építészeti csoda volt rögzíteni. Már hogyha lehet a szénnészalagragasztózást építészeti csodának nevezeni. Végül kész lett az alkotás, az égők 3 dimenziós tárgyakká nőttek ki. Ha a Diákhálózat modernizálná a logóját, lehetne miből ihletet meríteni.


A szekrényt több napig tartott rendberakni. Őrült munka mind a három év jegyzőkönyveit feldolgozni, az összeset meg sem találtam. Csütörtökön vettem dossziét. A jegyzőkönyveket tantárgyakra osztottam szét, és minden tantárgyat egy vagy két irattartó fóliába raktam mennyiség szerint. A művelet elején óriási volt a rendezetlenség foka, muszáj volt átmeneti lerakodóhelyeket - buffereket kialakítani, később másdorendű lerakodóhelyeket is - bufferbuffereket. Össze-vissza mászkáltam a szobában, úgy éreztem, hogy ennek sosem lesz vége. Csütörtök délután viszont már alakult a molekula, egyre kevesebb szanaszét heverő papír volt a szobában, és egyszercsak megszületett a REND. 3 évnyi jegyzőkönyv egy dossziéba tömörült bele. Ha ilyen ügyesen lehetne adatot tömötíteni számítógépen is, pár gigás harddisk mindenkinek elég lenne. A füzetek rendberakása már nem volt olyan nehéz, végül a kacatokat, kütyüket kellett osztályozni, amiben segített furious. Estére kész lett a defragmentáció. Megfogadtam, hogy soha többé nem csinálok káoszt a jegyzőkönyvek közt, mert kényelmesebb megoldás mindent behányni a szekrénybe, de dossziéba rendezgetni kegyetlenül hatékony. A "bedobom és kész" módszer csak rövid ideig jó, mikor még csak pár dolgot kell megmozgatni, de a szemeszeter felénél, mikor már fél erdőnyi papírt el kellett használni jegyzőkönyvíráshoz, egyszerűen befuccsol. Ilyenkor egyre nehezebb valamit megtalálni, és egyre több energiát kell elpazarolni a megkereséséhez. Asszem ideje volt már erre rájönnöm.

Már régebben elhatároztam, hogy a koleszszobában kicserélem az asztalilámpát. Az asztalon nem lehetett, mert csak vakított volna, olyan alacsony, a monitoron minden rezzenésre vészesen imbolygott, a CD lejátszón meg hülyén nézett ki. Ezen a héten meg is valósult az elképzelés. Az új lámpának teljesítenie kellett két kritériumot. Rugós-karos konstrukció, és fehér legyen a színe. Szerencsére mindjárt az első üzletben volt ilyen, nem tétováztam, azonnal megvettem. Kinézetre szinte ugyanaz, mint amit az előbb belinkeltem, a színe fehér, egy fokkal hidegebb, mint az iPod-féle RAL9010-es fehér.


Kiderült utána, hogy a lámpafej-felfüggesztés nem az igazi, meg az egész lámpa se illeszkedik bele passzentosan az asztalra csavarozható tartóba, és még az Ikeában is lehet ugyanilyet olcsóbban kapni. Ettől függetlenül mégis megérte az árát. Egyrészt a merevítőrugók és a kábel fekete, szóval a lámpa dizájnilag tökéletesen passzol a hifihez,


másrészt egyedülálló, hotrod funkcióval rendelkezik. Normális állapotban a reflektor rajta van a fejen, és csak lefelé sugároz. Ha azt akarjuk, hogy nyers, brutális, mindenféle beavatkozások nélküli fény jöjjön, megcsupaszíthatjuk a lámpát a reflektor levételével. Így az erőforrás, az égő maximális hatékonysággal dolgozhat, az egész szobát elárasztja a fény, miközben a szemünk örül annak, hogy nemsokára ki fog folyni. Világítani így nem lehet vele, viszont vakításra tökéletesen alkalmas. Főleg úgy, hogy hagyományos égő helyett halogén van benne (utólag raktam bele).

Kréta 3. rész

Valahogy nem jött meg az ihlet a post megírásához, ezért kibontottam egy konzerv Papadopoulos Capricet. Mikor beleszagoltam, egyből előjöttek a krétai emlékek. Mint abban a cukorkás reklámban, mikor a tata bevesz egyet, és hirtelen mindenre emlékszik, mikor 3 éves volt...

Kréta egy kicsit másabb hely. Nem abban az értelemben, hogy az emberek kétszer olyan nagyok, és nappal alszanak, hanem másak a szokások. Ha átmegyek Csehországba vagy Magyarországba, akkor körülbelül ugyanazzal találkozom, Krétán már nem annyira. A mi térségünk szerintem nagyon hajlik a nyugati szokások felé, a görög nem annyira, de mindegy, ez most lényegtelen. Előszöris a zenéjük (már amit hallottam) egészen más. Közép-európai fülnek szokatlan és rossz pl. a popzenéjük, de egy idő után megszokható, és megérthető. Más a ritmus, más a hangszerek aránya a zenében. Egyik nap, mikor az utcán sétáltunk, az egyik vendéglőből (valószínűleg) görög népzene szűrődött ki, na az volt a csúcs. Akkor jöttem rá a görög zene lényegére, ezt most nem lehet leírni, hallani kell. Olyan fülbemászó ritmust és dallamot már régen hallottam. Persze a kommerciális rádiókban ment mindenféle, de a görögök érdekeltek a legjobban. Az összes görög énekesnőnek markáns hangja van, nem hallottam egy vékony hangút se. Apropó zene: vettem pár CD-t Krétán. Aigos Nikolaosban Diana Krallt, 14,90 euroért, ami DRÁGA volt, heraklionban Miles Daviseket 6,90 euroért és Beethoven/Schubertet 4,90-ért. Szóval Krétán egy 15 euros CD már drágának számít, 5-7 euroért simán kap az ember jó zenét. Volt még pár CD, ami szintén kellett, de sajnos nem fért bele a keretbe. Azért ilyenkor el lehet gondolkozni, hogy ha mondjuk csak a zenehallgatásből származó örömök szempontjából nézzük a dolgokat, érdemes-e egy rakás pénzt kiadni mittudoménki albumjára, mikor szinte fillérekért kapsz egy CD-t, hazaviszed, és ugyanakkora élvezetet fog nyújtani?
A görög konyhaművészet is megérdemli, hogy megemlítsem. A fehér jogurt az egy abszolút más dimenzó. Míg otthon híg fost kapsz, ott annyira sűrű, hogy rágni lehet. Már ránézésre is gusztusos, ugyanúgy a szőlő is. Állítólag (nem ettem) megaédes, olyan, mint a méz. Az igazán csúcs kaja, amit a hotel csinált, az a hal volt. Seith-ből készítették (nem tudom, hogy mi az magyarul) különböző módon, hol ilyen szósszal, hol olyannal. Egész nyaralás alatt azt pusztítottam, már ha éppen volt, nem lehetett megunni. Ha nem volt hal, vagy kagylót készítettek vagy medúzát. Pizzát is sütöttek, nem is pizzát, pitsa-t, náluk ezt így hívják. Nem volt valami nagy durranás, lepénytésztán egy kis feltét, és kész. Tavernákban sajnos nem voltam, pedig állítólag az az igazi, ott lehet finomakat enni. Krétán is vannak szupermarketek, oda jártunk vásárolni. Az árak kissé eltérnek az itteniektől, van ami drágább, van ami olcsóbb, de az utazási iroda által megadott másfélszeres drágulás nincs meg. Az alkoholok olcsóbbak, ouzot nevetséges áron lehet kapni. Az ouzo nekem nagyon ízlik, hoztunk is haza egy üveggel. Az az érdekes, hogy az olcsó görög sörök nagyon szarok, mint az is, amit a hotelben csapoltak, mégsem voltam rosszul tőle. Még az ouzo-sör-ouzo-sör kombótól se, pedig van olyan hatása, mint a sör-tequila keverésnek. Még 3x ouzo se kottyant meg, pedig nem spórolt a pincér, jóval többet öntött a pohárba, mint fél deci.
Krétán volt egy élelmiszerbolt-hálózat, Ariadné (APIAΔNH) néven. Ugyanaz a rendszer, mint otthon a Jednota (Magyarországon pl. CBA). Semmi extra, magával a pamutgombolyagot tartó Ariadnéval reklámozzák, viszont az egyik üzletjükben volt egy súlyos belső díszítőelem. Teljesen úgy nézett ki, mint valami szockós nevelőkép gyerekeknek. Érdekes, a kólafantaszprájt meg hasonlók nem kétliteres palackokban voltak, hanem másfelesekben. Elég jó görögmézeket lehetett kapni Krétán. A görögméz hasonlít a törökmézhez, annyi a különbség, hogy puhább és talán édesebb is. A cukorhoz hasonlítva viszont megaédes, már-már szaturál (clippel) a nyelve az embernek, ha a szájába veszi, de még pont a határon belül marad. Egy rúd görögmézet (150g) meg sem lehet enni egyszerre, a negyedénél elegünk lesz belőle. A görög csúcstechnológia viszont a trubicski (ostyahenger). A Papadopoulos cég körülbelül nyolcféle Caprice trubicskit gyárt, Krétán hatot tudtam begyűjteni. A legalsó az egy Finetti, nem görög. A csúcs az a karamellás-sötétcsokis volt.
Érdekesen van megoldva a kanalizáció. Görögországban nem lehet a wc-be dobni a wc papírt, ezen kívül semmi mást. Ezt úgy oldják meg, hogy a wc mellett mindjárt van egy kuka, amibe bele kell dobni az elhasznált wc papírt. Undorító megoldás, de a görögök ehhez vannak hozzászokva. A szobai wc-n nem is mentem el sosem kakkantani, mindig inkább a lenti folyosóira jártam. Abszolút nem volt kedvem a bűzt szagolgatni másnapig, mikor kiűrítik a takarítók a kukát, így is néha elég érdekes szagok terjengtek a folyosói wc-kben. Mindez amúgy azért van, mert Görögországban vékonyak a kanalizációs csövek, és eldugulnának a sok papírtól. Azt viszont nem tudom, hogyha jön egy olasz turista, és beletermel egy jókora adagot, attól nem fog eldugulni?
Ez az aluldimenizonálás megvan az összes infrastruktúrákban. A villamos hálózat Krétán katasztrofális. Láttam a legnagyobb hőerőművüket, első látásra úgy nézett ki, mintha 400 méterre lenne, de csak kb. 50-re lehetett. Kb. akkora volt, mint a városszéli hiperszupermarketek. Az áramelosztó az erőmű mellett özönvíz előtti, az ELMŰ-sök egyből infarktust kapnának tőle. Van viszont sok szélerőmű, igaz azoknak kicsi a teljesítményük. Az energiafogyasztás télen nem olyan nagy, még mindig elég sokat süt a nap, nincs is olyan hideg, nem kell szénnéfűteni a házakat. Nyáron a melegen nagyon sokat spórolnak, az összes ház tetején van napelem víztartállyal kombinálva, vagy legalább egy fekete tartály. A klímával viszont csúcsrajáratják a hálózatot, amit az aluldimenzionált vezetékek nem mindig bírnak ki. A középfeszültségű vezetékek kritikusan vékonyak, csodálom, hogy nem olvadnak le (azt nem hiszem, hogy azért vékonyak, mert valami szuperjólvezető rézből lennének). Szikrázni viszont szikráznak, mint a villám a szigetelőknél mindenféle búgáshangorgiával kísérve. Érdekesnek érdekes látvány, de egy erősáramos villamosmérnök elszédülne az ilyen látványtól. Egyik nap reggel ki is vágódott a biztosíték, szerencsére 1 másodpercen belül beröffent a hotel dízelgenerátora. Kokkini Haniban a föld felett húzódik a középfeszültségű hálózat. Természetesen özönvíz előtti kinézet, és mivel nincs faluszéli trafó, szinte minden utcasarkon van egy külön kicsi trafó 230 voltra. Tele van a falu ilyen kaotikusan kinéző all-in-one oszlopokkal.
Az úthálózat. Vékony, másfél sávos utak mindenhol, a két sáv már jó. Az az érdekes, hogy az embereknek mégis elég. Másfél sávban elfér egymás mellett 2 jármű, két sávban már 3-4. Kátyúk alig vannak, hamarabb hepe-hupák, de azok is csak a nagyon szar minőségű mellékutakon. Egyetlen normális méretű út az a Krétán végighúzódó főűt. Helyenként autópálya, helyenként sima kétsávos főút nagy rezervával. A nagy rezerva az azt jelenti, hogy elfér ott 4-5 jármű is egymás mellett, annyira szélesre csinálták meg az utat. Ezt ki is használják, a lassabb járművek mindig lehúzódva, félig a leállósávban mennek, a gyorsabbak meg probléma nélkül tudnak előzni. A leállósáv is van olyan széles, hogy egy motoros vagy robogós el tud menni a szélén. Nem tudom, hogy a szabályok követelik-e meg az efféle közlekedést, vagy az ottaniak fejlesztették ki maguknak ezt az íratlan szabályt, de egész jól működik így ránézésre. A városi közlekedés viszont kaotikus, egymásra kell dudálni, az utak keskenyek, a körforgalmak néha egészen kicsik. Heraklionban láttam az eddigi legkisebb körforgalmat, a belső kör átmérője kb. 2,5-3 méter volt, és az út mérete is ahhoz igazodott. A buszok viszont simán átmentek rajta. A zsúfoltság miatt az emberek már hozzászoktak ahhoz, hogy szó szerint centikre mennek egymás mellett. Karambolt 11 nap alatt sehol sem láttam, karambolkritikus fékezést se. Figyelnek egymásra az emberek, és elengedik a másikat. A járműparkon észre lehet venni, hogy egészen másak itt az igények. Főként pickupokat és kis/alsóközép autókat vesznek. Passat méretű autót vagy annál nagyobbat szinte nem is lehet látni. Végülis mi kell egy krétainak: pickup munkára, szinte mindekinek van olivaültetvénye, meg kisautó városba a szűk utakra. A kedvenc márkák a Kia, Hyundai, Toyota, és ezeréves Mitsubishi teherautók. A buszflotta viszont csúcs. 70-80%-ban Mercedes, többi Neoplan meg egyéb. A buszsofőröket meg bírom, nem jóformán alapjáraton váltanak fel, hanem kihúzatják akár 2700-ig is, és kanyarba csakis magasabb 2000-2500-as fordulatszámon mennek be. V8-as buszoknál ez egyenesen felemelő élmény.
A görög életmód egész érdekes. Egész Krétára jellemző volt egy kis nemtörődömség meg belassultság. Ha valami működik, akkor azt hagyni kell, kár vele foglalkozni. Valószínűleg pont ezért lehetett ezeréves a villamos hálózat is. Túlterhelt volt meg szikrázott, de működött úgy-ahogy. A táblákról is egész más az elképzelésük, pl. a hotelben sima papír, rajta tintás nyomtatóval kinyomtatott szöveg nyugtatta az embereket, hogy a liftek megfelelnek az összes görög előírásnak, stb. A hoteltulajdonos, vagy akárki, aki azt oda kirakta valószínűleg úgy gondolta, hogy ettől nyugodtak lesznek az emberek. Szerintem meg ha nem rakta volna ki, akkor lennének nyugodtak az emberek. A földszinten a tábla már egy kicsit elállt a faltól, látszott rajta, hogy nem abban a hónapban nyomtatták, na igen, és ha a liftek is ilyen állapotban vannak? Táblagondok a reptéren is voltak, piros alapon fehér betűkkel (mint valami tűzvédelmi vagy elsősegélytábla) informáltak arról, hogy nem szabad machinegunt, grenadet meg explosivest felvinni a gépre. Aranyos tábla volt, na. A görög ember az idealista turistafogadó helyi lakos tökéletes ellentéte. Az ottaniak túlnyomó többségét abszolút nem érdekelte a turistaözön, semmi kedveskedés meg seggnyalás. Nem volt bóvliinvázió sem Heraklionban az áruskonál (nem úgy, mint pl. Prágában). Végülis jó volt így, legalább az igazi arcukat mutatták a görögök, bár a hotelben a pincérek néha viselkedhettek volna normálisabban is. A nemzeti büszkeségük megvan, relatíve sok házon lógott görög zászló, ekkora zászlósűrűséget nem látni otthon. Kell is, annyi turista van ott, hogy néha talán többen vannak, mint a krétaiak. Nos hát ez volt a nagy krétai nyaralás, hazamenni totál szar volt, 20 fokkal hidegebb időjárás és többtízezer luxszal kevesbb fény fogadott otthon. Visszamennék még egyszer, úgy érzem, nem láttam még mindent a szigetből. Talán majd valamikor...