Megcsináltuk.

Hm. Hanyatlunk. Észre lehetett venni, hogy az utóbbi időben hanyatlik a blog, mármint tartalom szempontjából. De ezen változtatunk akarunk most! Igen, vizsgaidőszak alatt. Már elkezdtem hümmögni, és a fejemet vakarni. Értékeljétek az erőfeszítéseimet. Szerdán megint elkezdett fájni a fogam. Ez még rendben is lenne akkor, hogyha nem úgy fájna, hogy fájdalomcsillapítóval menjek aludni, és nem júliustól járnék folyamatosan fogorvoshoz. Most sört iszom fájdalomcsillapító helyett. Változó a hatásfoka, de legalább természetes anyagokból épül fel.

Tegnap volt a Vicces Nap, vagyis tegnap védtem meg a szemeszteri munkámat. Igazából most éltem át először azt, hogy milyen az, mikor ott kell állnod pár tanár előtt, és mondani az anyagot. Mikor mindenki bámul rád, te meg közben mondod, de ugyanakkor folyton azon jár az eszed, hogy jót mondasz-e, most milyen képet vághatnak ott, röhöghetnek-e, stb...Neked viszont nézned kell a számítógép monitorjára, és reménykedned. Az még jobban emeli az adrenalinszintet, hogy igazából nem is teljesítetted azt, ami elő volt írva. Mert a Flariont kellett kidolgoznod, amihez még a tanár sem ért, meg információ is alig áll a rendelkezésre. Egy olyan projektet kellett megvédened, amiről azt sem tudtad, hogy egyáltalán jól írtad-e meg! Igaz, hogy csak 6 tagú volt volt a komisszió, abból is 2 csak amolyan töltelékember, de azzal a tudattal, hogy minnyá véged van, nem volt semmi prezentálódni. ÉS NEM!!! Átmentem!!! Mikor a konzulens felolvasta az ítéletet, és elhangzott az a szó, hogy MEGFELELT, ott egészen más dimenziók kezdtek el uralkodni. Később jöttek a "rendben van", "kiváló" szavak, a végén persze a hibák elemzése. A leges-leghihetetlenebb pedig az volt, hogy a konzulens 70 pontot javasolt a 100-ból (Ez C-nek felel meg, 50 a minimum). A komisszióelnök persze elkezdett szivatni, mert hogy öltönyben kellett volna jönnöm (tényleg nem volt rajtam, ezt elbsztam), de abszolút nem érdekelt, már olyan szinten úszkáltam az eufóriában, hogy a tanárok meg a terem simán rózsaszínűek voltak. Na, megvolt a hónap sikerélménye, végülis 68 pont lett, gondolom az öltöny hiánya meg a prezentáció elhadarása miatt, de le van szarva, megvan, a sikeres vizsgák utáni örömök már csak apróságok lesznek ehhez képest. Még most is felfoghatatlan az a tény, hogy M-E-G-V-A-N! A Flarion, az egyik legszarabb projekt, ami teljesen megvalósíthatatlannak tűnt. A végén már fel akartam adni, de mégis. Mindig tartsatok ki a végéig, megéri!

Találtam múltkor otthon a gépben "dance" [densz] zenét, és meghallgattam. Nekem már eleve a műfaj megnevezése is furcsa, fordítsuk le magyarra: tánc. Szerintem elég gagyi. Kb. olyan szinten van, mint a "diszkós" ember, ami ugyanúgy kész hülyeség, mert mi az, hogy diszkós? Nem hinném, hogy ez lenne az igazi megnevezése, de lehet, hogy tévedek. Az igazi furcsaság maga a zene. Régen hallgattam ilyet, de az már régen volt. Mai fejjel valahogy nem értem, hogy valójában ezek az előadók milyen koncepció alapján csinálják a zenéket. Nincs semmi eleme a zenének, amin el tudnék gondolkozni, hogy miért olyan, amilyen, mert pont olyan, amilyen. Néha-néha már egyenesen vicces, hogy még most is meg tudom állapítani, hogy egy 2006-ban kiadott szám kié, pedig 2003 óta nem hallgatok ilyet, még rájövök, hogy ez a püfölés kinek az öltete volt, vagy ez az effekt kitől származik. Ebben a műfajban valamit kitalálnak, aztán azon rágódnak évekig, közben egymás közt kicserélik az ötleteket. A Brooklyn Bounce püfölési ritmusa, a Master Blaster pulzálós basszusa vagy a Benny Benassi nyekergős effektje totál standardizálódtak, mindenki ezt használja, és még akkor nem is beszéltem a Hihetetlen Egyedüli Örök visítós szintetizátorról, amit már annyian használnak, hogy simán ki lehetne nevezni a Közös Hangszernek a "dance" műfajban, mint pl. a torzított gitárt a rockban. Térjünk vissza a Brooklyn Bouncehoz, mert igazából azt szedtem le a CD polcról leghamarabb. A számok nagy része abból áll, hogy van egy brutális püfölés, humm-bzumm basszus, valamit belemond a csávó, egy kis női vokál, és kész. Mivel én olyan szabad zenei gondolkozású gyerek vagyok, nem mindjárt lefújoztam, hanem elkezdtem gondolkodni azon, hogy úgy igazából miről is szól a zenéjük. Meglepő módon arra jutottam, hogy ez egy kifejező zene. Igen, kedves olvasóközönségem, a Brooklyn Bounce trió bizony ki tudja fejezni a gondolatait a zene által. Miért is? Képzeljetek el egy nagy termet, ahol egy csomó ember van, rotary wooferek segítenek be a hangtechnikában, és már-már hardcore érzést idéző hangulat van, vagyis itt vagyunk, mi, a faszagyerekek, őrülten bulizunk a pulzáló ritmusokra, átadjuk magunkat az élvezeteknek, és mindenki más le van szarva. Na ez rohadtul benne van a zenéjükben! És ők mást nem is akarnak elérni, csak ezt. Kész röhej, a végén kiderült, hogy tudnak zenét csinálni. Végülis igen. Viszont döntse el mindeki, hogy elég-e magának az eszement bulizás, vagy valami más örömforrást vagy érdekességet is keres a világban.