Milyezitt?

péntek, szeptember 21, 2007

Kréta 1. rész


Voltam Krétán. Nem most, hanem augusztus 29.-től szeptember 9.-ig, csak ezidáig lusta voltam postot írni róla. A pesti szakmai gyakorlat után azt hittem, hogy az volt a csúcs nyári élmény, és Kréta már csak amolyan nyárbefejező lesz. Nem így lett, ez is ott volt az elműs szinten, sőt. Még az elején gyorsan leírnám: kilencedikéig tartott, nem tizenegyedikéig. Eltévedtem.

At hiszem, hogy repülni jó. Az utazás napján nem is arra koncentráltam, hogy estefelé már Krétán leszek, hanem arra, hogy ma repülök, első alkalommal, és az kibaszottul jó lesz. A gép egy Boeing 737-300-as volt, érdekes, hogy közelről egész pici, az égből eddig sokkal nagyobbnak tűnt. Nincs nagyon sok lábtér, az üléssorok közötti folyosó is elég szűk. Szerencsére ablak mellé ülhettem, mégpedig a szárnynál lévő sorba. A felszállás brutális volt. Pianósan begördült a felszállópályára a repülő, aztán a pilóta odakente neki fullgázra, süvítettek a hajtóművek, miközben a gyorsulás préselt az ülésbe. Kis idő múlva a gép elemelkedett, olyan érzés, mintha hullámvasútban lennék, a függőleges gyorsulás miatt kiment a vér a fejemből, nagyon komoly volt. Elég gyorsan repültünk, azt hittem, hogy Budapestet látom az ablakból, mikor az Belgrád volt. Az ég brutálisan kék volt, a szárazföld meg homályos. Elképesztő, hogy pár kilóméternyi levegő mennyire ködösít, kész csoda, hogy lentről egyáltalán látjuk a csillagokat. Csináltam pár képet. Két óra alatt oda is értünk, leszálláskor láttam a hotelünket. A landolás nem volt olyan radikális, mint a felszállás, szóval semmi extra.

Sütött a nap, meleg volt, mintha megint július elseje lett volna. A heraklioni reptér elég öreg volt, nem gondoltam volna, hogy a pozsonyi az szupermodern lesz, de emelett...Kb. 20 éve nem invesztálhattak semmit a beltérre. Mindenhol nappali fényű fénycsövek világítottak (6500K), tényleg igaz lehet az az állítás, hogy a déli népek jobban szeretik a hideg fényt, és az északiak meg a meleget (mi kettő között vagyunk, 4000K az elterjedt, az a sima fehér fényű, mindenki ismeri). Kint a reptér előtt már vártak a buszok, a hotelbe Kokkoni Chaniba (a térképen Hani Kokini, nyugatra Herakliontól) kb. negyed óra alatt értünk oda. Abszolút nem sietett a buszsofőr, itthon ezekhez képest széjjelhajtják a buszokat. A táj semmi extra, szárazság mindenhol, olivafák, bokrok, sziklák. Megérkeztünk a hotelhez, és egyből megcsapott a párás levegő. Krétán Közép-Európához képest extra párás a levegő, még a tengervíz szagát is lehet érezni. Első nap elég szar volt, szinte úszni lehetett a levegőben, olyan "vizes" volt, de másnapra már megszoktam, és észre se vettem. A hotel előtt fák, bokrok meg virágok voltak automata öntözéssel, bent a földszinten a falakon mindenféle mitológiai alakokat ábrázoló képek, köztünk Themiszt is (naja, Themis Beach volt a hotel neve). A szoba görög mértékkel egész jó volt, viszont az automata öntözés miatt folyton a ki-bekapcsoló vízpumpákat meg a klímák kinti ventilátorjait kellett hallgatni, igaz, nem voltak hangosak. A klimatizáció érdekes volt, egy nagy doboz állt a fal mellett a földön, az volt a klíma, a vezérlés meg cselesen működött, egyes állásban alig fújt, kettes állásban rendesen fújt, hármas állásban közepesen fújt. A hűtőt meg kell említeni, ezek a marhák beleépítették az asztalba, abszolút nem szellőzött, mégis hűtött. Krétára ezek szerint máshogy dimenzionálják a hűtőket, mifelénk ezt fagyasztóként árulnák. A TV-ben nem volt semmi extra, nem is hiányzott. Pár görög, egy olasz, egy angol és egy szlovák adó, és kész. Vacsorázni mentünk. A kaja brutálisan finom volt, halat ettem, az italok már nem annyira, megkóstoltam az összes málnát (limonádét), a citromos volt a legjobb, az közelített leginkább a klasszikus citromosmáálno ízéhez. Maga az étterem első ránézésre nem volt szimpatikus, mindenhol dőzsölő ember, a plafon érdekesen megoldva: valami ráfújt izé (valószínűleg malter) borította be az egészet, amitől ilyen rücskös volt, amolyan 90-es évek dizájn, kompakt fénycsövek világítottak 3 féle színben, egyik egy kicsit görbén állt. A pincérek olyanok voltak, amilyenek, elvitték a koszos tányért, de nem mondtak semmit. All inclusivet fizettünk be, ezért akármennyit lehetett fogyasztani. A bárban is éjfélig ingyen lehetett inni a helyi italokat. Nos a sör egész szar, de még mindig iható, ilyen Rebel szintű söröknél mindenképp jobb, kb. a magyar sörök szintjén, bor eléggé gyenge volt. Végülis nem volt rossz a hotel, de azért látszott rajta, hogy rekonstruálták, de azóta nem öltek pénzt fejlesztésbe.

Címkék: