Milyezitt?

csütörtök, május 11, 2006

Sziget Fesztivál 2006

Tegnapelőtt(előtt) be akartam írni egy postot, de véletlenül kikapcsoltam a mobilom, és nem lett belőle semmi.:D

Az idén újra Sziget fesztivál, immáron a sokadik. Megint 1 hét bulizás, koncertek, szabadság. Igen, ezt jelenti a Sziget, de ebben az évben már valahogy nem fog meg a dolog. Volt pár változás, ami valahogy elvette a kedvemet az egésztől. A múlt év felhozatala nem volt az igazi, ami meg az utolsó kettő nap volt, főként az utolsó nap, az nonszensz. Drágult a jegy is, már megint.(szerintem bőven nem az infláció szerint)

Még ha el is felejtem, hogy milyen volt a múlt, a jelen és a jövő sem fényesebb. A Szigetre külön lehet sátorozós-ottalvós jegyet és külön lehet hetijegyet venni. Igen, aki ott akal aludni, annak még külön kell perkálnia pénzt. Azzal jönnek a rendezők, hogy ezzel a jeggyel extra szolgáltatásokat vehetünk igénybe, mint a zuhanyzás, csomagmegőrző, és ezentúl a sátrak egy elkerített helyeken lesznek. Na, még egyszer, és most visszafelé. Zuhanyozni eddig is lehett, csomagot megőrizni eddig si lehetett. Ingyen. Viszont mostantól azok, akik sima hetijegyet vesznek, azok már nem zuhanyozhatnak, és nem rakhatják be a csomagjaikat a csomagmegőrzőkbe. Így már egészen más a helyzet. Lesznek külön elkerített sátorhelyek, a szigetes fórumosok elnevezése szerint "gettók". A szervezők azt mondták, hogy maximalizálták a sátorozós hetijegyek mennyiségét, 25000-et fognak eladni. Ha számolunk egy kicsit, rájöhetünk, hogy ez azt jelenti, hogy 25000 sátrat be tud fogadni a Sziget. Viszont azok a gettók korántsem lesznek akkorák, hogy ennyi sátor elférhessen bennük. Ezért, mint ahogy a szervezők is mondták, a gettókon kívülre is lehet telepedni. Itt jön megint képbe a másik röhej: a szervezők azt mondják, hogy azért jók az elkerített gettók, mert így kiküszöbölhető a lopás. Ja vazze, mert ugye a gettón belül nem lehet lopni. Akik kívülre kerültek, azokat meg megint melophatják. De tényleg, ha extrém esetben 25000 sátor lesz, ki lesz az, aki bekerülhet, és ki lesz az, aki már kirekedt? Lesznek itt összeveszések ezerrel. Nem kérem szépen, nem lesz itt 25000 sátor, tudják ezt a szervezők. Summa summarum azt a +párezer forintot a zuhanyzásért kell majd kifizetned. Itt viszont vannak még további problémák is. Az egy dolog, hogy a gettóba csak sátorozós hetijegyesek mehetnek be, mert mondjuk ellenőrizni fogják a karszalagot, de a gettón kívüli sátrakban mi lesz? Minden sátorból ki fogják ráncigálni az összes embert, hogy mutassák meg a karszalagjukat? Meg amúgy is, most minden sátrat fognak ellenőrizni, hogy van-e benne ember?
Mi van akkor, ha sima hetijegyes vagyok, de csak pár órára feküdtem bele? Mi van, ha épp intim pillanat közben jönnek ellenőrizni, és azt mondom, hogy most nem érek rá, nem mutatom meg a karszalagomat? Mi van, ha napijegyes vagyok, és be akarok feküdni a sátorba éjjelre? Mi van, ha csak az egyik sátorlakónak van sátorozós hetijegye, és csak ő dugja ki a kezét ellenőrzéskor, a többi meg megbújik a sátorban? Mi van akkor, ha sima hetijegyes vagyok, és éppen észreveszi az ellenőr, hogy mászok be a sátorozós hetijegyes sátrába? Mi van, ha? Mi van, ha?....A szervezők azt mondták, hogy most nehezebb lesz megoldani az egészet, hát basszák meg, egyék meg a saját szarjukat. Minek kellett ilyen hülyeségeket bevezetni? Ha gettós leszek mostantól nem hívhatom be a napijegyes haverjaimat a sátramba? Minek így szeparálni az embereket? Ízetlenség az egész.
A felhozatal. Már május van, és még mindig alig szivárogtattak ki valamit, hogy kik fognak fellépni. Mit húzzák már ennyit az időt? Az nagy röhej volt még márciusban, mikor a francia oldalon már többet lehetett tudni a programról, mint a magyaron. Beharangozták, hogy lesz Radiohead, és most akkor örüljön neki a nép. Igen, én örülök is, de szeretném tudni, hogy még kik lépnek fel, mert amit most reklámoznak, az még nem elég. Egyébként az a vicces, hogy múlt évben hogy tudták azt reklámozni, hogy jön a Korn, erre meg a Sziget egyik legpocsékabb koncertjét adták. A hab a tortán meg az, hogy valamilyen noname szlovák fesztiválon is fel fog lépni a Korn ebben az évben, és a 3 napos bérlet a fesztiváltra, kicsivel több, mint a szigetes napijegy. Igen, kérem szépen, itt van a világhírű Korn, a 2005-ös Sziget megagiga sztárja, aki fellép Szlovákiában is. (ezt is csak véletlenül tudtam meg, a rockline.hu oldaláról keveredtem el a fesztivál oldalára.) Ezzel nem a Kornt akarom minősíteni, hanem így már elég fura nekem az, hogy 2005-ben a Szigeten, egy egyhetes fesztiválon ez volt a sztáregyüttes. Nehogy jövő évben a jöjjön Radiohead a Pohodára, mert akkor ez már tényleg egy nagy vicc lesz...Szóval ha azt vesszük, annyira még sem überbrutál a felhozatal. Lehet jönni azzal, hogy de hisz ez egy hetes, meg 20000-ért (ez a SIMA hetijegy, nem a sátras) totál megéri, hát erre a Pohoda 2005-öt tudom felhozni. Átszámítva 5000 forint volt a belépő 2 napra, és olyan együtteseket láthattál, mint az Asian Dub Foundation, Garbage, Roots Manuva, The Prodigy, Omara Portuodo, Roni Size, Green Velvet. Már csak a Prodigyre elkértek volna 5000-et! Jobban vonz a VOLT fesztivál. Vették a fáradtságot, és már szinte az egész programot felrakták az oldalra. Brutális felhozatal, de tényleg, minden nap van valami érdekes, és 4 napra 10900 a bérlet. Inkább ezt. 4 nap elég, és garantált a szórakozás.

A többi maradt a régi, megint ugyanott, ugyanakkora tömeggel. Nem tudom, a Sziget mellett szól még a "sziget feeling" is, azért egy Pohodán nincs az, mint itt, de ez kezd már kevés lenni. Szóval ha nem fognak noszogatni, vagy nem lesz valamilyen orbitálisan jó fellépő, azt hiszem, hogy ebben az évben kihagyom az 1 hetes szigetelést. Max. ha jó lesz a Radioheades nap, akkor arra elmegyek.

Szubkultúrák - röviden

Mi teheti kellemetlenné amúgy egy jól sikerült nap estéjét? Az, hogy akkor jövünk rá, hogy nincs kenyér otthon, mikor már fől a virsli az edényben.
Ma írtam tesztet BNFE-ből, jól sikerült, végre-valahára egy teszt, ami után kimondhatom, hogy na, ez jó lett, 10 pontot várok a 15-ből. Este visszaböfögött emailben a konzulensem, hogy van pár apró hiba a szemeszteri munkámban, de összességében jó lett, leadhatom. Na, a végére még talán lesz belőlem valami. (ne szóljuk el magunkat!)

Véletlenül elkeveredtem az ld50.hu oldalára, és felfigyeltem egy hírre a blogban.

"Anyai ölelő meleg a gótság, mondják az angolok"

Szociológusok, to the front! Érzelmi és szociális segítséget nyújthat a sérülékeny fiataloknak a gót szubkultúra, számol be egy glasgowi kísérlet eredményeiről a New Scientist szaklap. A British Medical Journalben megjelent beszámoló szerint több fiatal okozott magán sérülést a szubkultúrához való csatlakozása előtt, mint utána. Mit csinál az endorfin a gótokkal, és mit mond a gót kultúráról Robert Young pszichológus, a kísérlet vezetője?


Nem tudom, hogy mennyire van gyógyító hatása a gót szubkultúrának, de nekem ez így nagyon gyenge. Mindegy, tekintsünk el most attól, hogy nem a gótság teszi azt, hogy kevesebb az öngyilkosság, meg hogy ez a hír féligazság, a csoportba tartozás témája érdekesebb. Sokan vallják azt, hogy akkor találnak saját magukra, ha bekerülnek egy bizonyos csoportba. Nekem ez valahogy furcsa, hogy hogy találhat magára az ember, ha átveszi egy bizonyos közösség szokásait, eszméit? Hol marad akkor a saját énje az embernek, ha meghatározott szokások szerint él? Örök igazság az, hogy objektíven sosem tudunk felfogni valamit, mert mindent saját magunkon keresztül figyelünk. Egy bizonyos közösség eszméi szerinti gondolkodás szerintem a teljesen objektív felfogást még jobban beködösíti. Pont ezért egy szubkultúrában lévő ember saját maga, és az adott szubkultúra szűrőjén keresztül fog fel mindent, nem tudom, hogy mi lenne egy ilyen emberrel, ha egyik napról a másikra, feketéből fehérbe kerülne, kilóméterekkel odébb egy teljesen más közösségbe. Hogy tudna alkalmazkodni egy teljesen más rendszerhez, ha ő az adott rendszerébe van berendezkedve?

Tegyük fel megint a kérdést. Tényleg segít az emberen, ha szubkultúrába tartozik? Igen. Bármilyen szubkultúrába tartozás segít az emberen, lehet az bármi. Az ember szeret csoportokba tartozni, biztonságban érzi magát bennük. Tudja, hogy vannak olyanok, akik ugyanúgy gondolkoznak, mint ő, nincs elveszve az ember, mert tudja, hogy rajta kívül van még egy csomó hasonló ember, akitől segítséget kaphat. Tudja, hogy megvilágosodott, van egy eszme, amit vallhat, ami szerint gondolkozhat.

Nálam az utolsó mondatnál csúszott el a dolog. Nekem senki se mondja meg, hogy mi szerint gondolkodjak. Én én akarok lenni. Saját magam. Független akarok lenni minden eszmétől, mert ha valami szerint gondolkodsz, azzal csak még jobban fogod torzítani a valóságot. Saját világnézetet akarok, saját véleményt. Félnék, ha benne lennék egy bizonyos kultúrában, mindig aggasztana az, hogy mi van ezen kívül. Sokkal erősebbé fogja tenni az az embert, és magabiztosabb lesz, ha a saját lábán áll, ha független, és önmagát adja. Segíts magadon, és az Isten is megsegít...