Milyezitt?

kedd, július 24, 2007

Szakmai gyakorlat ELMŰ 2007 július 2-13 Budapest + Sennheiser HD 201 + újabb részlet a DIY hangfalprojektből

Nos ennek is vége lett, már otthon vagyok, a posttal meg több, mint egy hetet késtem a lustaság meg a meleg miatt. Hetekkel ezelőtt még úgy gondoltam, hogy mégis jobb lett volna az Ovitba menni szakmai gyakorlatra, és július elején elmenni voltozni, de aztán rájöttem, hogy ez volt a lehető legjobb döntés. Igen-igen nagy kijelentés ez tőlem, mert ez ezidáig elképzelhetetlen lett volna, de én vissza akarok menni Pestre. Nem volt elég a 2 hét, ha rajtam múlik ottmaradtam volna mégegyszer annyit. A szakmai gyakorlat nagyon érdekes volt, egy rakás dologról volt szó, csomó helyre elvittek bennünket, többek között az újonnan megépült földalatti 120/10kV-os trafóállomásba, két kültéri alállomásra, hétvégén Alsóörsre a vitorlás napokra meg a mátrai hőerőműbe. A villamos hálózat az egy érdekes dolog. Azt tudtam, hogy eléggé szennyezett, vagyis 50Hz-en kívül más is csordogál a vezetékekben, mindenféle magas frekvencia, de azt nem tudtam, hogy konkrétan felharmonikusok (50 Hz egész számú szorzatai) is jelen vannak. Érdekes dolog az is, hogy a lakossági 400V-os hálózaton akár 20 voltos különbség is lehet, attól függően, hogy milyen messze lakunk a trafótól. Közvetlenül mellette kb. 240V-os a fázisfeszültség, de a hálózat végén már 220-ra is lecsökkenhet. (otthon nálunk 228-229V van). Amúgy többen is mondták az ELMŰ-ben, hogy ezek az ingadozások meg a mindenféle hirtelen feszültségimpulzusok ölik meg a mai modern elektronikus berendezéseket, amik az ilyen dolgokra már nagyon érzékenyek. Megnéztük Pest meg Biatorbágy részletes hálózattérképét, pár oktatóvideót, az utolsó nap meg PLD-ket programoztunk. Megtudtam, hogy elméletileg lehetséges, hogy nem csak a lakossági 0,4kV-os vezetékről szedjünk áramot, hanem akár a nagyfeszültségű 400kV-os vezetékekről is. Így 1kWh-nyi energia csak töredékébe kerülne a standardnak, mert nem kell kifizetni a 400+20+0,4 kV-os + a trafós veszteségdíjat. Ez mind szép és jó lenne, csak a baj az, hogy ha így akarunk áramot vételezni, saját magunknak kell kiépíteni a trafóállomást, és persze odahúzni a vezetéket. Ez nem olcsó mulatság, állítólag több milliárd forint lenne. Nem tudom, hogy mennyi év alatt térülne meg a befektetett összeg, de ha kertben hobbiból alumíniumkohót üzemeltetünk, akkor érdemes elgondolkodni rajta. Valakit megfogott az ötlet? Másik érdekes dolog az, hogy manapság már lehet alapítani virtuális áramszolgáltató céget. Az új liberalizációs törvények miatt az adott területen levő villamos hálózatot bármilyen cég használhatja, csak ki kell fizetni a használati díjat. Továbbá a cégeken kívül már az egyedi fogyasztók is megválaszthatják, hogy melyik cégtől akarnak áramot venni. Szóval van egy kötelező 50M forintos tőkém, megegyezek pár erőművel, kifizetem a hálózathasználati díjat az adott területen (pl. Pesten és környékén az ELMŰ-nek), és már csak fogyasztókat kell szereznem. Ha már azok is vannak, akkor nincs más dolgom, mint a papírok ide-oda tologatása, meg a phaszverés, a pénz meg dőlni fog. Már több, mint 30 ilyen cég van amúgy. Megdöbbentő, de lehet zöld energiát is venni az ELMŰ-től, viszont jóval drágábban. Kíváncsi vagyok, hogy hány környezetvédő él ezzel a lehetőséggel. Nem tudom, hogy mennyire érdekesek így leírva ezek a dolgok, mi, mint leendő villanyászok nagyon elvoltunk.
A váci úti Ibis Hotelben (Volga Hotel) voltunk elszállásolva. A szobák megfeleltek, jó volt a kilátás is, a hotel étterme viszont kissé kritikus volt. Igaz, hogy mi sem viselkedtünk illedelmesen, minden nap kiröhögtük a felszolgálóbrigádot meg a táplálékot, amit kihoztak, igaz, nagyrészt megérdemelték. A kaja meg a szolgáltatás minősége is hol ilyen, hol olyan volt. Meg kell azért jegyezni, tudtak ott finomat is főzni, minden reggel volt hermelín, a teremfőnökasszony meg kifejezetten kedves volt. Na ha már itt tartunk, Pest az olyan érdekes hely. Valószínűleg a rossz oldalból keveset láttam, és pont ezért írtam a post elején, hogy vissza akarok menni, de tényleg, volt ott valami abban a városban, ami nagyon megfogott. Valószínűleg az egyik dolog az, hogy mindenki magyarul beszélt, és ha valakivel találkozott az ember, az mindig köszönt. Ez egy nagyon fontos dolog, azért máshogy állunk hozzá ahhoz, aki csak tiszteletből is, de köszön. Továbbá a haverokkal ellentétben, akik nem nagyon bírták a nyüzsgést a városban, engem ez nem zavart, bizonyos esetekben jó is volt (egy csomó dolog van a városban). Na meg a pesti lányok, az egész más, mint a brünni felhozatal. Amíg Brünnben már-már népi viselet a sustyákikabát-gatya-futócipő/túracipő trió meg az elengedhetetlen kellék, a Koss Porta Pro, Pesten normális ruhákban járnak a lányok. Meg amúgy is, a magyar nőkben van egy olyan meghatározhatatlan szépség, ami másokban nincs. Nahát szóval ez volt a szakmai gyakorlat, van képgaléria. Nem raktam fel az internetre az erőműves képeket (kivéve kettőt), pár trafóállomásosat.ot biztonsági okokból, meg a pesti képek nagy részét, a várost már gondolom mindenki látta. Akit viszont érdekel a dolog, annak elküldöm messengeren. Készültek még képek fekete-fehér filmre is, az jövő héten lesz kész.

Vettem Pesten fülhallgatót is, egy Sennheiser HD201-est. A Koss KSC55-nek elszakadt a kábele, gondolkoztam azon, hogy beadom szervizbe, és kicserélik, de nem volt már meg a garancialevél, meg le kellett volna 200 cseh koronát perkálni kezelési költség miatt, aztán meggondoltam magam. A hülyeazértnemvagyokban volt (talán még van) akció a Sennheiserre, 4780Ft-ért meg is vettem. Nem csalódtam, sőt már örülök is, hogy nem szarakodtam a Koss szervizelésével. Ez a fülhallgató ezerszer jobb, mint a Koss. Zárt típusú, de viszonylag kényelmes, könnyű, nem szorítja annyira a fejet. Egyetlen egy gondja ennek a megoldásnak az, hogy melegben egy kicsit beizzad a fül. Az érzékenysége sem a legjobb, 108dB/W, viszont ezt kompenzálja az, hogy elég jól leszűri a környező zajt, szóval városban is lehet használni.
Rájöttem, hogy a Kossnak a legnagyobb baja a kommersz hangzása volt. A basszusa első hallásra jó, de csalóka, mert "mű" volt, nagyon agresszíven színezett. Ebben viszont sokkal természetesebben szól, és nagyon mélyre lemegy. Ez az első fülhallgató, aminél elhiszem a frekvenciamenetet (21-18000Hz). A jó zajszigetelésnek köszönhetően városban nincs basszusveszteség. A magashangoknál van egy észrevehető kiemelés kb 10-12kHz-nél, egy idő után meg lehet szokni, bár elektronikus zenékben néha egy kicsit idegesítő. Viszont ugyanaz érvényes a magasakra, mint a mélyekre is, természetesen szólnak, kellemes hallgatni. Énekben talán nem olyan jó ez a fülhallgató, az otthoni NAD-TVM pároshoz képest mintha egy kicsit orrhangon énekelnének, de ezt kompenzálja az, hogy a Kosshoz képest nagyon részletező, nem mossa össze a dolgokat. Sokkal tisztábbak a hangok, a Kossban a nehézkes hangzás miatt sok részlet eltűnt. Az előbb említett NAD-TVM párossal van egy közös tulajdonsága: hasonlóan ütősen szólnak a dobok. Gyors, és pontos, nem úgy, mint a lomha Koss . Kész felüdülés ezen zenét hallgatni. 4780Ft-ot mindenképp megért. Akinek kell egy univerzális fülhallgató, amit mindenhol használhat, nem riad vissza a nagyobb méretektől, és nincs kedve sokat költeni, az mindenképp vegye meg.

Pénteken, 13.-án jöttem haza Pestről, vasárnap voltam az asztalosnál. Érdekes volt. Egyből azzal kezdte, hogy ez összecsavarozás nélkül nem fog menni, meg tiplizni is kell. Én csak néztem, és nem értettem, hogy miért kell csavarozni, eddig az összes hangfal, amit különböző DIY hangfalas netoldalakon láttam, ragasztva volt. Ráadásul úgy gondolta, hogy a hátlapnak levehetősnek kell lennie, mert különben hogy rakom bele a kábelt, váltót, csillapítóanyagot. Háromszor kellett neki elmagyaráznom, hogy a mélyközép lyuka elég lesz ahhoz, rajta keresztül mindent be lehet rakni. Nagy nehezen megmagyaráztam azt is, hogy nem kell csavar, meg lehet azt oldani másképp is. Folyton hajtogatta, hogy ők már sok hangfalat építettek, van tapasztalatuk. Mikor megmondtam, hogy ez a hangfal olyan lesz, mint amilyeneket 15000 szlovák koronáért lehet kapni a boltokban, halkan, egy fanyarú "ja hogy ez minőségi lesz?" mondatot odamakogott. Állítólag egy nap alatt meg tudja csinálni, amiből ki lehet következtetni, hogy miért fél attól, hogy a csak ragasztott hangfal szét fog esni. Eszébe se jutott az, hogy talán ragasztás után szorítóba kéne rakni a dobozt. Így már minden világos, tákom-bákom ragasztott bódé tényleg szét fog esni. Hát nem tudom, ezek után én nem tudom komolyan venni ezt az asztalost, de van még egy esélye. Most vasárnap megint megyek, mert megegyeztünk, hogy majd akkor fognak hozzá a munkához, ha majd ott leszek. Részletesen elmondok mindent, r-é-sz-l-e-t-e-s-e-n. Ha látom, hogy nem tudják megcsinálni, akkor kifizetem az anyagot nekik, amit megrendeltek, és csókolom, irány Komárom. Ott állítólag van épkézláb asztalos. Igen, ott kellett volna mindjárt kezdeni, de az elején még nem úgy néztek ki a dolgok, ahogy most kinéznek. Annyit megtanultam, hogy inkább biztosra kell menni, mégha többe is kerül, és valakivel akár össze is veszel miatta. A hangfal nem olyan, mint pl. egy asztal, hogyha egy picikét elbasszák, még nincs semmi gond, ugyanúgy lehet rakodni rá, van benne csavar-nincs benne csavar, teljesen mindegy. A hangfalnál minden számít, milliméteres tévedések, elhanyagolt részletek, vagy mindenféle csavaros gányolások súlyosan befolyásolják a hangzást.