Ennyire futotta a tudományom

(a pirosnak is kéknek kéne lennie)

Az emberek nagyon nagy részének a legfontosabb emberi tulajdonság az őszinteség. Nekem nem éppen. Nekem az ésszerűség. Ha nincs semmi racionalitás az emberben az sokkal rosszabb, azzal nem lehet mit kezdeni. Hiába őszinte valaki, ha nem gondolkodik tisztán, ellent mond magának és a saját hülyeségeit nem veszi észre. Én sem vagyok teljesen őszinte. Senki sem őszinte teljesen. Maszkot mindenki hord, ha akar, ha nem. Valaki ha nem őszinte, azt előbb-utóbb észreveszem, átlátok rajta. Viszont a hülyeség azonnal arconcsap, ellene nem lehet tenni semmit, és ilyenkor az őszinteség pont árt.
Amúgy ez az objektivitás dolog elég vicces, ilyen igazából nincs. Minél jobban szeretnéd a dolgokat minden oldalról figyelni, annál jobban azt veszed észre, hogy kezdesz összezavarodni, és egyre nehezebb véleményt mondani, egyre nagyobb hülyeségek jutnak az eszedbe. Kell az egyéni vélemény, kell egy pont ami szerint gondolkodsz, olyan nincs, hogy mindent figyelembe veszel. Ha mindent semlegesen akarsz nézni, és a vita fölé szállsz, akkor veszed észre a legnagyobb idétlenségeket. Vitáznak az emberek, de ez teljesen normális. Nincs két azonos vélemény, de ez is normális, mert mindenki saját magán keresztül látja a dolgokat. De miért is kell nem egyetérteni? Mert haladni kell. Ha mindenki egyetértene, leragadnánk egy eszménél, nem lenne változás. Ha nincs változás, nics haladás sem. Itt érkeztünk el a legnagyobb idétlenséghez: minden szubjektív, de ez így van a rendjén. Minek akkor a teljes objektivitás? Szerintem szálljunk vissza néhány szinttel lejjebb, jó ott nekünk lent a sárdobálásban.