Milyezitt?

hétfő, április 03, 2006

Sorscsapás


Manapság az országban gőzerővel terjeszkednek az áruházláncok, minden városban fészket raknak, és kiszorítják a környező kisebb boltokat. Egységesített kinézetű épületeket húznak fel, egységesen rendezik be őket, és természetesen egységesek az árak. Van nekünk itt minden, Tesco, Interspar, Carrefour, Hypernova, Kaufland, Billa, Lidl, stb. A felsorolt áruházak nagyjából megegyeznek, ám az egyik kilóg. A Lidl. Fogalmam sincs, hogy honnan jött, de maradhatott is volna ott, ahol volt. Az egységesített tervezés miatt szerencsétlen istálló-kinézetű áruházat építenek fel mindenhová, ráadásul Dunaszerdahelyen egyenesn a város legnagyobb parkolója kellős közepébe! Mellette halad a főút, amit már kétszer újra kellett festeni a bizarrabbnál bizarrabb útjelzések miatt, ráadásul már megint az egységesített tervezés miatt az árufelvevő hely annyira közel van az úthoz, hogy a szerencsétlen kamionok néha perceken át tilitoliznak előre-hátra, hogy oda tudjanak férkőzni a rakodótérhez. Kötelező kosárral bemenni. Ha nem, megszólal a riasztó, és a biztonsági őr visszatessékel. Nem árt figyelni bemenetelkor, mert az automatikus ajtók éppen, hogy csak nyílnak, már záródnak is, és csak annyira, hogy pont be lehessen férni. Ha már szerencsésen átértünk az első akadályon, elénk tárul a Látvány. Mintha valamilyen rakodótérben járkálna az ember. Polc néha van, néha nincs, minden palettákon heverészik kibontatlanul a kartondobozból. A világítás nem nagy eresztés, olyan mint egy raktárban, ilyen körülmények között már-már csoda, hogy van hűtő a tejtermékeknek. Ha új áru van, azt egyszerűen kihozzák a terembe, és ott hagyják, a vizuális élmény meg egyenesen eget rengető. A Lidlnek nincs akkora raktára, tulajdonképpen a vásárlóterem a raktár.






















A polcok vagy a paletták olyan messze vannak egymástól, hogy elméletileg 3 kosár fér el egymás mellett, de a gyakorlatban sokszor még 2 se. (ritka esetekben 1 se!!!). Itt viszont egy időre megszakadt a Lidl lehordása, mert ez már az embereken múlik. A Lidl valahogy vonzza a hülyéket. Nem mennének odébb még véletlenül se! Ennyire tulok népeket sehol sem láttam, mint itt, leállnak valamit nézni, a kosarat keresztbe állítják, és a folyosó pontos közepéről nézegetik az árut. Na ilyenkor fordul elő az, mikor "egy kosár sem fér el egymás mellett". Ez még mind semmi, ugyanis nem csak leállnak, hanem sokszor bambulva mennek semerre se nézve, aztán nem lehet előzni, mert kiszélesítették a nyomtávukat 18 méterre, és megint nincs hely. Az emberek zombisága összeadódik az istálló kicseszettül jó térelrendezésével, és megvan a káosz. A kasszarendszer megint egy külön téma. 10 méteres sorok, de még véletlenül se nyitnának újat, inkább hagyják az embereket bosszankodni. A kassza előtti polcok, ahol az apróságok vannak néha csak úgy maguktól becsukódnak, és baszhatja az aki abban a sorban áll, és éppen egy gyufát akar venni. A kassza után nincs az a "lerakodótál", amibe belecsúsztatják az árut a kódleolvasás után, hanem oda kell tolni a kosarat a pult végére, és kész! Szerencsétlen pénztárosnénik még egy hét gyakorlás után is egyenként számolják be a 6 sört meg a 4 üdítőt, és péksütemény-katalógus hiányában felemelik a graham kiflivel teli zacskót, mintha lelőtt nyulat mutogatnának, és átórdítoznak a szomszédos kasszába, hogy EZ ITT MI? Még el se rakja az ember a visszajárót, már elkezdi kiszolgálni a másik vevőt, és lerakodótál hiányában rápakol az előző vevő árujára a legnagyobb természetességgel. Kifelé menet is érdemes vigyázni az ajtóra fokozott figyelemmel, ugyanis itt is ha figyelmetlenek vagyunk, ránkcsukódik, és fejbevág. Nyugodtan mondhatjátok, hogy sznob vagyok, de én megkövetelek egy bizonyos szintet attól az üzlettől, ahova megyek, hogy normális épületbe menjek be biztonságos ajtókon keresztül, normálisan legyen elhelyezve az áru, el lehessen egymás mellett férni, és ne kelljen 3 másodpercen belül távozni a kasszától. A Lidl ezt nem teljesíti, olcsó áru van, de normális szintű kiszolgálás és áruválaszték nincs. Chuck Norris kétszer számolt el a végtelenig, ez ahhoz képest semmi, hogy én szombaton kétszer is voltam a Lidlben.

4 halusky

At 2006. ápr. 3. 17:59:00, Anonymous Névtelen haluzálta

Ez nem sznobság. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Lidl a világon létező legundorítóbb boltnak nevezett förmedvények egyike. Elkápráztatják a győzikével birkává hülyített fogyasztófajzatot azzal, hogy milyen hihetetlen olcsók és közben kurva nagyot kaszálnak azon, hogy a legalapvetőbb szolgáltatásokon / kötelességeiken spórolnak. Alig világítanak, hogy minél kisebb legyen a villanyszámla, az ajtók csak annyira nyílnak ki, hogy épp kiférj, nehogy egy fél köbméterrel több meleg menjen ki, az alkalmazottakat a végtelenségig kizsigerelik, de a munkájukhoz szükséges eszközöket, amit lehet már lespórolják, a beszállítókat is tönkreteszik, arról nem is beszélve, hogy minősíthetetlen, emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlan szennyet árulnak. Itt Szentendrén is nyílt egy: már kétszer záratta be az ÁNTSZ (azóta nem hallottam róla, lehet, hogy végleg). Szüleim egyetlen egyszer voltak ott, egy darab magyar árut nem árulnak, de olyannyira nem, hogy még átcimkézni is basznak, amit amúgy még a többi multi is megcsinál. Mivel törvény írja elő, rányalnak egy 3x5 centis plecsnit, hogy "tartalom: uborka, víz, fűszerek; Forgalmazza: Lidl" És ennyivel le van tudva a vásárló. Az összes nemzetközi áruházlánc ezt csinálja, de egyik se olyan vérlázító gátlástalansággal, mint ezek. Ha valakinek affinitása támadna bemenni, gondoljon arra hogy, azok az áruk, amiket ott vehet egyszerűen nincsenek ellenőrizve. Hogy máshgy fordulhatott elő, hogy egy hónapon belül két szúrópróba szerű ÁNTSZ vizsgálaton fennakad ugyanaz a bolt? Affelől pedig senkinek se lehet kétsége hogy ezek ott játtszák ki a törvényt és ott adnak el szemetet emberi élelmiszerként, ahol csak tudnak. Más multiknál legalább vannak jól ismert márkák, amikben hellyel-közzel bízhatunk, de ezeket még egy-egy üzlet vezetői se tudják honnan származnak. És csodák nincsenek. Úgyhogy én elvből nem vagyok hajlandó egy ilyenbe akár csak a lábamat betenni, mert nem mérgezem a tüdőm azzal az erkölcsi rohadással, ami ezt az egészet átitatja, pláne nem veszek a számba semmit, aminek bármi köze is lenne ezekhez. Éljen a vadkapitalizmus. Több mszp-szdsz, több Lidl. Bocs, de ez kellett a végére, moderáld ki, ha gondolod

 
At 2006. ápr. 3. 23:56:00, Anonymous Névtelen haluzálta

El is felejtettem írni a postban az árukínálatról. Itt valamilyen "Siti" márkájú termékcsaládot nyomatnak, meg egyéb kétes eredetű cuccokat. Mikor először voltam bent az üzletben, már akkor azonnal elkapott az az érzés, az a szánalom, hogy milyen helyen vagyok, és itt vásárolnak az emberek. Én úgy vagyok, hogy minden tárgy, amit árulnak, az a természet és az ember terméke, meg kell becsülni, mert azzal foglalkoztak, dolgoztak, kitermelte a természet nekünk. Pl. bemész egy üzletbe, ott van az almalé a polcon. Abban benne van a napérlelte alma, igen, megnőtt az a szerencsétlen fa, leszedték a gyümölcsét, amiből aztán finom italt készítettek, és most te hazaviheted, megihatod, ezáltal folyadékot és vitamint szolgáltatsz a szervezetednek. A Lidl ezt az érzést porig alázza. Ugyanúgy ott van az almalé, de valamilyen furcsa érzésed van, mintha valami itt hiányozna, és az a legkiábrándítóbb, mikor látod, hogy valaki mégis vesz belőle, szépen beleteszi a kosárba, megfizeti a megdolgozott pénzéből, és hazaviszi. Eljutott az emberiség arra a szintre, hogy a vadászterület meg a kajabeszerző hely az élelmiszerbolt, de Lidl inkább hasonlít egy istállóra, mind kinézetben, mind érzésben, mert nekem olyan érzésem van, hogy itt kaja helyett tápot árulnak. Amúgy a hab a tortán az, hogy tiltakoztak a környező lakók, hogy ne építsék fel, de állítólag a polgármester kenőpénzt kapott tőlük, és engedélyezte. Szánalmas.

 
At 2006. ápr. 6. 12:10:00, Blogger vadalma haluzálta

Még nem jártam Lidl-ben, de ezekután nem is akarok.. X_X Egyébként M.o-n szerintem a legocsmányabb cuccok az aro-s termékek... Ugyanaz amit leírtál, nem látod benne, hogy az étel finom.. Ezek csak túlélésre "jók".
Mi amúgy vagy a Corába, vagy kisboltba megyünk, pedig a közelben van minden. Auchan, Metro, Tesco, Spar, Coop, Cba stb... Csak mondjuk a Metroban egyszer sikerült egy patkány rágta csokit venni, az auchanban madárszaros lisztet, a tescoban pókos zsömlét, a coop simán pofátlanul drága és nagyon béna, a cba még aránylag okés, de nem az igazi, a spar meg gagyi... :D Éljen a színvonalas választék!

 
At 2006. ápr. 7. 15:25:00, Anonymous Névtelen haluzálta

Egyszer ettem ARO-s kukoricát, azóta megutáltam az összes ilyen terméket. Még a tuskó is bele volt darálva a konzervbe! Ha nem kell sok cucc, akkor a helyi boltba szoktam menni, ha kell, akkor az Interspar. Tesco gagyi, a Hypernova meg túl messze van.

 

Megjegyzés küldése

<< Home