Internet

Érdekes dolog történt ma velem az ICQ-n. Egy "pendolino" nevezetű ismeretlen felvett partnernak, én elfogadtam. Az volt a furcsa az egészben, hogy az én nevem is pendolino az icukán. Köszöntött. Hmmm..ez még le is szólít! Megnéztem a profilját, 13 éves cseh lány. Gondoltam magamban, hogy 13 éves lányokat már érdekli a pendolino?! Ilyen nincs, ez csak véletlenül talált rám. Első kérdése: "Hol laksz?" Második kérdése: "hány éves vagy?" Na itt volt az a pillanat, mikor úgy gondoltam, hogy itt , azt se tudtam, hogy mire jó. Elkezdtem a dolog után érdeklődni, néztem, hogy mások mit csinálnak, kezdtem én is egyre többet használni a chatet. És lám, egy idő után ugyanazokat csináltam, mint amiket enem a vonatokról lesz szó, hanem a kiscsaj egyszerűen ismerkedni akar, nyomul, mint a chaten. Nem akartam neki megmondani, mert hát nem mindegy az, hogy ki hány éves? Végem van az ilyenektől, mikor valakinek a második kérdése az, hogy hány éves vagyok. Nem leszarom? Megírtam neki, hogy főiskolás vagyok, kitalálhatod, hogy hány éves vagyok. Viszont nem szeretem azt a hozzáállást, hogy ír nekem valami idegen, és az első kérdése az, hogy hány éves vagyok. Nem chaten vagyunk, bocsánat. Dühbe gurult, azóta nem ír. Nem is bánom.

Ez van kérem szépen. Azért álljon már meg a menet, ha egy idegennel elkezdek társalogni, akkor nem azzal kezdem, hogy hány éves. Ebből kéne kiindulni a chates beszélgetések alatt, is de ezt már sokan elfelejtették. Az a baj, hogy mára a chatoldalak mindegyike átalakult amolyan társkereső hellyé. Véleményem szerint a chatszobák arra valók, hogy az éppen oda belépő emberek beszélgessenek az aktuális témáról, vagy éppen arról, ami az eszükbe jut. De nem, mert valaki(k) rájött(ek) arra, hogy ha sok nép van a chaten, azt társkeresésre is fel lehet használni. Ez eddig még OK lenne, (lenne!!!), de itt az a probléma, hogy az egész társkeresési procedúrát már nagyon leegyszerűsítették. A rutinos chatelők egyből azzal kezdik, hogy F/L? Ezt megkérdi egy olyantól, aki szinte csak egyszer látott az életében számítógépet, és néz, mint borjú az új kapura. Már mindjárt az első beszélgetésnél kérik a fényképed, kíváncsiak, hogy hány éves vagy, és nem is figyelnek a beszélgetésre, mint önmagára. És ezek vannak többen. Volt már szerencsém olyanhoz is, akivel órákat elbeszélgettem a chaten, semmiféle közvetlen kérdés, és jó volt. Máig ismerem őt. Viszont ezek vannak kevesebben.

Egy amerikai felmérés szerint az internetezőknek több barátjuk van. Akinek sok netes barátja van, az könnyeben tud segítséget kérni. Így van, minél több embert ismerünk, annál nagyobb az esélye, hogy találunk segítséget. Egy újabb feltevés szerint a net nemhogy elgiszetelődést idéz elő, hanem az ellenkezőjét, segíti az emberket abban, hogy összetartsák a közösségeiket. Igen ám, de milyen közösségeiket? Olyan közösséget könnyű összetartani, amiben az emberekkel normális módon ismerkedtünk meg. Viszont neten megismert embereket már nehezebb. Ha sosem látta egyik a másikat, én elképzelhetetlennek tartom, hogy mély barátság alakuljon ki köztük. Az internet virtuális. A netes ismerősök is virtuálisak. Legalább egyszer kell találkozni, élőben látni egymást. Ez semmivel sem pótolható. 1 napos kiadós beszélgetés-hülyülés élőben sokkal jobban hat, mint egy hónapos duma-hülyülés a neten. Igazán megismerni valakit csak élőben lehet, a net alig mutat meg valamit a másikról. Nem tud érzelmeket közvetíteni, ami egy mélyebb kapcsolat kialakulásához szükséges. Ezt figyelembe kell venni, vigyázni kell vele.

Pont ezért utasítom el a rámenős társkeresést a neten, banális az egész, nem nekem való. Ezért is csitítottam le pendolinát. Ha 18 éves is lett volna, ugyanúgy reagálok, még ha egy városban vagyunk (lehet élőben találkozni), akkor is. Fel tudja az ilyen hozzáállás baszni az agyam.